|
A
MAGYAR BANKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK ÁLLÁSFOGALÁSA
A
BRÓKERBOTRÁNNYAL KAPCSOLATBAN
A
Magyar Bankszövetség Elnöksége az
utóbbi hetek fejleményei miatt szükségesnek
tartja, hogy ismételten állást foglaljon
a brókerbotránnyal kapcsolatban.
Újólag
megerősítjük: elszigetelt, egyedi ügyről
van szó, a hazai pénzügyi szektor egészséges, dinamikusan
fejlődik, szolgáltatásainak színvonala javuló.
Éppen e fejlődés töretlenségének megőrzése érdekében
a hazai pénzintézetek is maradéktalanul
abban érdekeltek, hogy az
illetékes hatóságok mielőbb teljes körűen feltárják
a bűncselekményben érintettek felelősségét, s az
igazságszolgáltatás is járjon el a felelősökkel szemben.
A
leghatározottabban kifogásoljuk ugyanakkor,
hogy az elmúlt hetekben is folytatódott a banktitkot
jelentő egyedi ügyfél adatok (számlatulajdonosok
nevei, pénzforgalmi adatok stb.) kiszivárgása
a sajtóba, károkat okozva ezzel mind a bankoknak,
mind pedig a vétlen ügyfeleknek, s egyben hátráltatva
a nyomozó hatóságok munkáját
is. Az egyedi banki adatok sajtóban való felelőtlen megjelentetése
és félrevezető, hamis színben való feltüntetése, alááshatja
a pénzintézetekbe vetett bizalmat, ami közvetve
komoly károkat okozhat a gazdaságban, mert rontja
a magyar pénzintézeti rendszer, a magyar gazdaság
hazai és nemzetközi megítélését.
Elítéljük
azokat a törekvéseket is, amelyek egyes pénzintézeteket
minden alapot nélkülözve pénzmosás
gyanújába kevernek. Ez nemcsak hazánkban,
hanem külföldön is súlyosan árt
a hazai pénzügyi szektor jó hírnevének.
Magyarországon a pénzmosás feltárására, illetőleg megakadályozására
vonatkozóan a közelmúltban megszigorított törvényben és más
jogszabályokban rögzített szabályok érvényesek. E szabályokat
a pénzintézetek maradéktalanul betartják;
a gyanús pénzmozgásokat jelentik az illetékes
hatóságoknak. Az ügyfelek megbízásait
- hatósági intézkedés hiányában
- azonban a szolgáltató pénzintézetek
kötelesek teljesíteni.
A
Magyar Bankszövetség minden eszközzel meg
kívánja akadályozni a bankok jó
hírnevének indokolatlan rombolását, ezért most
és a jövőben is a leghatározottabban, akár jogi
eszközök igénybevételével is
fel kíván lépni mindazokkal szemben,
akik a banktitokra vonatkozó törvényi előírásokat megsértik.
Egyúttal
nyomatékosan visszautasítja azokat a törekvéseket,
amelyek a bankok működését be kívánják vonni a napi politikai
küzdelmekbe.
Budapest,
2003. szeptember 2.
|
Dr.
Nyers Rezső
főtitkár
|
Erdei
Tamás
elnök
|
|