Sajtóközlemények

Vissza a Sajtóközlemények oldalra

2024. március 05.

Jubilál a PÉNZ7!

Mathias Cormann OECD főtitkár videóüzenetben köszöntötte a magyar PÉNZ7-et, külön kiemelve Magyarország elkötelezettségét a fiatalok pénzügyi tudatosságának és ismereteinek fejlesztése terén. 2024. március 4-én kezdetét vette a 10. PÉNZ7, országszerte több ezer iskolában zajlanak a héten rendhagyó, szakértő önkéntesekkel is támogatott tanórák. Ebben a tanévben pénzügyi témakörben a „Pénzügyi életleckék”, vállalkozói témakörben a „Gondolkozz és vállalkozz!” téma van fókuszban.

A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programban országszerte már 1.250 iskola több mint 200 ezer diákja 15 ezer rendhagyó tanóra keretében, 650 önkéntes közreműködésével vesz részt. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott a European Money Week Európa-szerte mintegy 35 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez, emellett több éve kiemelt résztvevői vagyunk az OECD/INFE által szervezett Global Money Week világszintű programjának is.

A magyar PÉNZ7 2024-ben március 4. és 8. között valósul meg szerte az országban.

A Belügyminisztérium projektgazdaként, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány szakmai partnerként vesz rész a témahétben – a partner szervezetek küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését.

A PÉNZ7 jubileumra tekintettel ebben a tanévben a szervezők átfogó tematikával készültek „Pénzügyi életleckék” címmel. Az iskolák különböző témacsomagokból és a hozzájuk tartozó online játékokból választhatnak. A PÉNZ7 vállalkozói kompetenciát fejlesztő digitális tananyagai is tovább bővültek.

A felkészülést segíti, hogy a korábbi tanévek minden tananyaga (mintavideók, e-learning tananyagok és a webináriumok is) elérhető a www.penz7.hu honlapon. Akár osztályfőnöki vagy technika és tervezés, matematika-, történelemórán, élményalapú tananyagok segítségével, interaktív módon sajátíthatják el a diákok a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat.

A PÉNZ7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok érdekes versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, továbbá az iskolák pénzügyi, illetve vállalkozói önkénteseket fogadhatnak.

A PÉNZ7 program egyben támogatja a Kormány által 2017-ben elfogadott pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégia, illetve a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó KKV Stratégia 2019-2030 (A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája) céljainak megvalósítását.

A témahét részletes programja a www.penz7.hu oldalon található.

Vissza a Sajtóközlemények oldalra