Hírek, aktualitások

2023. február 06.

Nekrológ Dávid Sándor (1958-2023)

Dávid Sándornak a Magyar Bankszövetség munkatársának, kiváló pénzforgalmi szakértőjének a mai nap befejeződött földi pályafutása. Családja, barátai, mint szerető férjre, apára, az örökké jókedvű és nyugalmat árasztó emberre emlékeznek.

Banki pályafutása a Magyar Nemzeti Bankhoz, majd ezen tapasztalatok birtokában, az utolsó időszakra, a Magyar Bankszövetséghez kötötte. A bankszakma számára a szakmai felkészültség, a maximalizmusra való törekvés és a szakmai alázat együttesét jelenítette meg. Tette ezt banktisztviselőként már a rendszerváltozás előtt, majd az azóta eltelt három évtizedben. Így végezte hazai és nemzetközi feladatait, így vett részt a bankszövetségi munkacsoportok vezetésében és a nemzetközi pénzforgalmi szervezetek munkájában Magyarország képviselőjeként.

Az emberi nagyságáról és méltóságáról is meg kell emlékeznünk. A legutolsó időkig nem beszélt a betegségéről, az előtte álló feladatokra készült. Szakmailag elkötelezetten, segítőkészen, fájdalmai mellett is baráti mosollyal, örömmel volt köztünk az elmúlt hónapokban. Méltán részesült a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Díjában 2022-ben.

A feltámadás reménységében búcsúzunk kedves kollegánktól Dávid Sándortól.

Kovács Levente

Magyar Bankszövetség főtitkár