Sajtóközlemények

Vissza a Sajtóközlemények oldalra

2019. április 05.

A Magyar Bankszövetség Testületi Ülésének közleménye

A Magyar Bankszövetség megalapításának 30 éves évfordulójáról 2019. április 4–5-én ünnepi eseménysorozattal emlékezett meg; a kerek évforduló éppen egybeesett elődszervezete, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE) megalapításának 100 éves évfordulójával. A nyitónapon a pénzügyi szektor nemzetközi vezetői fórumot tartott, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter úr nyitott meg.* A záróesemény a Magyar Bankszövetség éves Testületi Ülése volt, amelyen a bankszövetségi tagok vezetői az alábbi nyilatkozat elfogadásáról döntöttek.

A 30 éves évforduló kapcsán hálával emlékezünk azokra a bankvezetőkre és munkásságukra, akik 1989-ben megalapították a Magyar Bankszövetséget. Ezzel a lépéssel a magyar bankszektor negyvenévnyi kényszerszünet után ismét létrehozta a saját érdekképviseletét. Az elmúlt évtizedek során a Magyar Bankszövetség közismert és meghatározó szakmai érdekképviseleti szervezetté vált. Tevékenysége felöleli a teljes pénzügyi szférát, hazai és nemzetközi szerepvállalása az érdekképviselet, a gazdaság fejlődéséhez szükséges együttműködések és a pénzügyi ismeretterjesztés területén is nélkülözhetetlenné vált. A Magyar Bankszövetség a hazai bankszektor olyan szakmai „hangja”, amelytől elvárják, hogy időről időre irányadó véleményeket, állásfoglalásokat tegyen közzé a hazai és nemzetközi gazdasági változások függvényében.

Napjainkban aggodalommal vegyes bizakodással kell szólnunk az európai gazdasági és pénzügyi fejleményekről. A kihívások közepette is képviselnünk kell azt az alapvető érdekünket, hogy növekedjen az Európai Unió gazdasága, erősödjön az unió, és mindazon nemzetállamok otthonra leljenek benne, amelyek területileg, gazdaságilag és kulturálisan beleilleszkednek. Éppen a fenntartható gazdasági növekedés szempontjait szem előtt tartva, szektorunknak alapvető érdeke a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok és az abból fakadó hátrányos következmények mérséklése. Ugyanezen okból támogatjuk déli szomszédaink mielőbbi uniós csatlakozását. Az egységesülő és növekvő európai gazdaság nemzetállamainak közös érdeke, hogy a világ gazdasági fejlődésében meghatározó szerepet vállalhassanak. Itt kell hangsúlyoznunk, hogy a bankszektor a különböző országokban betöltött szerepével és meglevő likviditásával az európai gazdaság növekedését biztosítani képes. Ugyanakkor regionális és nemzetközi versenyképességünk növelésének alapjait egy hatékony és egységes európai szabályozói környezet teremtheti meg.

Az elmúlt évek sokszor rendkívüli kihívásai közepette szövetségünk elnöke, Patai Mihály többször idézte a ciklikus fejlődés bibliai eredetű megfogalmazását, azaz a hét szűk és hét bő esztendőt. Az első időszak nemcsak többféle okra visszavezethető veszteséggel sújtotta a szektort, hanem kellő források híján az egyébként szükséges fejlesztésekben is számos elmaradás halmozódott fel. 2018-ban a bankszektor sikeres évet zárt. A ciklus jelenlegi, reményeink szerint felívelő időszakának kezdetén mihamarabb pótolni kell a hiányokat mind a fejlesztésben, mind az eredményességben. Hiszen így tudjuk majd megfelelő ösztönzéssel segíteni a fenntartható gazdasági fejlődést a digitális átállás korszakában. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a hét szűk esztendőről sem, hiszen valós mérleget csak a ciklus mindkét felének együttes értékelése nyomán vonhatunk. Másrészt a társadalmi tanulságok sokat segíthetnek abban, hogy az új szabályozások fokozzák a versenyképességet, s azzal együtt támogassák a fenntartható növekedést.

A következő időszak a banki szolgáltatások területén a digitális átállásról szól majd. A teljes bankszektor arra készül, hogy mindazon innovatív szolgáltatásokat képes legyen kínálni, amelyek az ügyfélélményt valóban biztonságos informatikai felületen nyújtják majd. A biztonságosan nyújtható pénzügyi szolgáltatások területén a bankszektor piacvezető szerepre készül; az ehhez szükséges alapot – az innovációk iránti elkötelezettségen túl – a szektor tőkeereje, átfogó informatikai tapasztalatai és ügyfélismerete szolgáltatják. A magyar bankszektor az ügyfelek biztonságát ma is a nemzetközi élvonal szintjén garantálja, és ez így marad a digitális korszakban is. Ugyanebből a szempontból fontos, hogy a szabályozó azonos feltételeket biztosítson, és azonos elvárásokat fogalmazzon meg a piac régi és új, klasszikus és innovatív stb. szereplőivel szemben.

Az évfordulós események kapcsán a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Díjakat adott át a bankszektor fejlődésében jelentős szerepet vállaló felső vezetőknek, továbbá a bankszövetségi munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek.

 

Aranykaptár Díjban részesültek:

A bankszektorban végzett munkásságukért:

  • Włodzimierz Kiciński úr, a Lengyel Bankszövetség főtitkára,
  • Kovács Erika asszony, a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke,
  • Nyemcsok János úr, az MKB Bank általános vezérigazgató-helyettese,
  • Siklós Jenő úr, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese,
  • Wéber Andrea asszony, a CIB Bank ügyvezető igazgatója,
  • Wolf László úr, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A Bankszövetségben végzett munkájukért:

  • Büki Erzsébet asszony, az Oberbank termékfejlesztési vezetője,
  • Fényi Zoltán úr, a Sberbank vezető jogtanácsosa,
  • Molnár Csaba úr, a Raiffeisen Bank osztályvezetője,
  • Pál Zsolt úr, a Miskolci Egyetem docense,
  • Pintér Szabolcs úr, a Bank of China főkönyvelője.

 

* A tizenhárom országot képviselő küldöttségeket, a kormányzati és jegybanki vezetőket, valamint a hazai bankvezetőket az MKB Bankban tartott vezetői fórum után az OTP Bank látta vendégül gálavacsorán, amelyen Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter asszony és Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter úr üdvözölte a részvevőket. A második napon, április 5-én délelőtt az OTP Bank támogatásával nemzetközi konferenciát szerveztek, amelyen a kormány képviseletében Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár úr, a Magyar Nemzeti Bank képviseletében pedig Windisch László alelnök úr tartott előadást. A hazai és nemzetközi bankszektor képviselői közül többek között Csányi Sándor úr, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Patai Mihály úr, a Magyar Bankszövetség elnöke és Wim Mijs úr, az Európai Bankföderáció (EBF) vezérigazgatója tartott előadást. Ezt követően az európai bankszövetségi delegációk az európai–ázsiai együttműködésről tanácskoztak Yang Zaiping úrral, az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) főtitkárával.

 

Budapest, 2019. április 5.                                      Magyar Bankszövetség

Vissza a Sajtóközlemények oldalra