Hírek, aktualitások

2021. május 26.

A Magyar Bankszövetség Testületi Ülésének közleménye

A Magyar Bankszövetség a mai napon tartotta meg éves rendes Testületi Ülését. Varga Mihály pénzügyminiszter úr a magyar gazdaság helyzetét értékelte, Matolcsy György MNB elnök úr pedig Magyarország pandémia utáni jövőképét mutatta be előadásában, valamint mindketten videóüzenetben köszöntötték a Testületi Ülés résztvevőit.

A Magyar Bankszövetség tagjai az alábbi, aktuális gazdasági helyzetértékelés közzétételéről határoztak:

A Covid-19 vírus okozta veszélyhelyzet 2020-ról áthúzódott 2021 első felére. A járványhelyzet hullámai és a koronavírus terjedése az Európai Unión belül is eltérően jelentkeztek. A kormányok különböző védekezési megoldásokat alkalmaztak. Hazánkban a harmadik hullám okozta a legnagyobb egészségügyi kihívást. A gazdaság minél gyorsabb újraindításának a lehetőségét a hatékony oltási program segíti elő.

A rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy a 2020-as magyar gazdasági visszaesés illeszkedik az európai trendekbe; miközben a munkanélküliséget sikerült viszonylag kordában tartani, a reálbérek emelkedése pedig töretlen maradt a munkáját teljes munkaidőben megőrző többség számára. Elmondhatjuk, hogy 2021-ben a gazdaság újrarendeződése jól érzékelhetően megkezdődött. Ezt a magyar bankszektor hitelezési aktivitása a kormány és az MNB intézkedéseivel összehangoltan nagy mértékben segítette. Jelentős tényező volt az is, hogy a vírushelyzet okozta lakossági és vállalati nehézségek áthidalását a Magyarországon alkalmazott hiteltörlesztési moratórium Európában az ügyfelek számára legkedvezőbben segítette. A magyar bankszektor bizonyította, hogy jelentős munkatöbbletet és ugyancsak jelentős plusz költségráfordítást is vállalva, a legnagyobb kihívások mellett is lakossági és vállalati ügyfelei rendelkezésére áll. A pandémiával sújtott 2020-ban a vállalati hitelállomány folyósítás 6%-kal növekedett az előző évhez képest, ezzel párhuzamosan a kormányzati családtámogatási programokat a bankszektor kifejlesztette és bevezette, miközben előrejelzések szerint a hiteltörlesztési moratóriumok összesített, várható költsége meghaladja a 400 milliárd forintot.

A moratórium meghatározó célja és benne a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak. Ezen a célon túlmutató programot a Bankszövetség a továbbiakban szakmailag nem támogathat, hiszen nem indokolható a bankszektor extra költségviselése olyan ügyfelek után, akik megfelelő jövedelemmel és/vagy elegendő tartalékkal rendelkeznek vállalt kötelezettségeik teljesítéséhez. A gazdaság gyors újraindítását, a bankszektor hitelezési aktivitásának fenntartását a szakmai és a társadalmi szempontok együttes figyelembe vétele garantálja.

A rendkívüli nehézségek azonban pozitív hatást is eredményeztek: a digitális átállást a bankok felgyorsították, néhány hónap alatt egy évtizedet léptünk előre. Ez a gazdaság minden területére hatást gyakorol. Előre tekintve láthatjuk, hogy növekedni fog az elektronikus pénzforgalom, ami a gazdaság fehéredését és így az adóbevétel növekedését, valamint a készpénz használathoz kapcsolódó költségek csökkenését hozza magával. A papíralapú ügyintézés és a vele járó adminisztráció csökkenőben van. Új munkaerő-alkalmazási formák jelennek meg, melyek rugalmasabb, adott esetben az egyének élethelyzetéhez jobban illeszkedő munkavégzési megoldásokat hoznak. Új típusú munkahelyek jelennek meg, a hozzájuk való gyors alkalmazkodás pedig versenyelőnyt jelent. Nagy figyelmet kell viszont fordítanunk arra is, hogy a felgyorsult digitális átállás miatt az elektronikus bankolás terén a csalási kísérletek száma megnövekedett, új kibercsalási típusok jelennek meg. Ellenük csak széleskörű összefogással, az informatikai és a pénzügyi területek szakmai együttműködésével, valamint az ügyfelek pénzügyi ismereteinek elmélyítésével és tudatos magatartásával tudunk eredményesen védekezni.

A nemzetközi térre kitekintve azt látjuk, hogy a globális viszonyrendszerek átalakulóban vannak, és e folyamatban az érdekkülönbségek felszínre kerülnek, gyakran kiéleződnek. A magyar külgazdasági aktivitás ebben az összetett és változékony időszakban az új lehetőségekre nyitottan lép előre, és határozza meg céljait a beruházások, a gazdasági együttműködések területén, valamint az export-import piacokon is. A folyamatok sikerét érdemben segíti a magyar bankszektor eszköztára. A globális, benne kiemelten az Európai Uniós integráció és együttműködések fejlődése a pénzügyi piacok stabilitását, megerősödését is segíti, és a fenntartható gazdasági növekedés egyik fontos összetevője.

A Testületi Ülésen az elmúlt év eredményei alapján elismerések átadására is sor került.

Aranykaptár díjazottak:

  • Baginyi Katalin (Unicredit Bank) a vállalatfinanszírozás és a hitelintézeti termékfejlesztés területén végzett meghatározó munkájáért,
  • Gáspár Tibor (Raiffeisen Bank) az adózás és számvitel területén végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,
  • Lakos Erika (K&H Bank) a banki szabályozási feladatok területén végzett kiemelkedő munkájáért,
  • Landgráf Erik (Takarék Jelzálogbank) a bankszektor jogi szabályozása területén végzett korszakos szolgálatáért,
  • Polgár József (KDB Bank) az értéktári és a pénzkezelési területen végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért.

Pénzügyi kultúra nagykövete díjazottak:

  • Strasszer Zsófia (Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium, Budapest) középiskolai diák, a 2021. évi Európai Pénzügyi Kvíz (EBF European Money Week szervezés) nyertese,
  • Hegyi Viktória (Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium, Budapest) a 2021. évi Európai Pénzügyi Kvíz Európa-bajnokának felkészítő tanára.

A Magyar Bankszövetség Felügyelő Bizottságának korábbi elnöke, David Moucheron (K&H Bank) az anyabanknál folytatja pályafutását, ezért erről a megbízatásáról lemondott. A Testületi Ülés a 2023. évi teljes tisztújításig Tóth Balázs (Unicredit Bank) választotta meg Felügyelő Bizottsági Elnöknek.

A Testületi Ülésen résztvevő bankvezetők külön köszönetüket fejezték ki a pénzügyi szektorban dolgozó kollégáknak az elmúlt év áldozatos munkájáért. A pandémiás helyzet kezelése kapcsán minden mérvadó vélemény nagy megbecsüléssel szólt a bankszektor és munkatársainak helytállásáról. Köszönjük munkánk elismerő visszaigazolását, elkötelezetten dolgozunk, hogy a bizalomra a jövőben is hiánytalanul rászolgáljunk.

Budapest, 2021. május 26.                            Magyar Bankszövetség