BEMUTATKOZÁS
A kétszintű bankrendszer kialakulása szükségessé tette a kereskedelmi bankok szakmai érdek-képviseleti szervezetének megteremtését.
1988 őszén több kereskedelmi bank kezdeményezte a Magyar Bankszövetség létrehozását önkéntes alapon, egyesületi formában. A Magyar Bankszövetség megalakulására 1989. február 17-én került sor. Az elfogadott alapszabály értelmében a tagjai azok a pénzintézetek lehetnek, amelyek rendelkeznek a törvényben előírt minimális alaptőkével, és elfogadják a szövetség alapszabályzatát. A Magyar Bankszövetség megalapításában huszonkét bank és szakosított pénzintézet vett részt. A Fővárosi Bíróságnál az 1989. évi II. törvény 15. paragrafusának (1) bekezdése alapján 1989. február 28-án történt meg a szövetség bejegyzése.
A szövetség legfontosabb feladata a tagjait érintő szakmai érdekek képviselete, érvényesítése harmadik személlyel szemben; a szakmai álláspontok kialakítása érdekében a bankok szakértőiből álló munkabizottságok létrehozása.
A szövetség - tagjai szakmai érdekeinek képviselete érdekében - szakértők bevonásával rendszeresen részt vesz mindazoknak a törvényeknek, jogszabályoknak, programoknak a kidolgozásában, véleményezésében és egyeztetésében, amelyek közvetve vagy közvetlenül érintik a bankszektort. Képviseli a konszenzus elvének megfelelően kialakított állásfoglalásokat a magyar törvényhozás, a kormány különböző fórumain, a törvények, jogszabályok előkészítése során. Véleményezi az MNB monetáris szabályozásának tervezetét, és szorosan együttműködik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Fontos feladatának tekinti, hogy együttműködjön más érdek-képviseleti szervezetekkel, kifejtve a kereskedelmi bankok véleményét az aktuális gazdasági, pénzügyi stb. kérdésekben.
Egyes feladatok tekintetében koordináló szerepet tölt be a bankok modernizálási programjának végrehajtásában. Elősegíti azoknak az intézményeknek a létrehozását, amelyek a bankrendszer hatékonyságát, stabilitását növelik. Feladatot vállalt a betétbiztosítási, a hitelgarancia-, az adósnyilvántartó, a hitelminősítő intézmények, valamint a Giro előkészítésében.
Programot dolgoz ki és koordinál a bankszektor működésének tárgyilagos megismertetése érdekében mind a szakmai, mind a szélesebb társadalmi közvéleménnyel.
A szövetség képviselője tagja az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektető-védelmi Alap igazgatótanácsának.
A Magyar Bankszövetség 1991 márciusában levelező társult tagként csatlakozott az Európai Unió Bankföderációjához (FBE). 1998-ban társult taggá vált. 1993-ban együttműködés jött létre az Európai Unió Jelzálog Föderációjával is.
2004. január 1-jével a Magyar Bankszövetség az Európai Bankföderáció teljes jogú tagjává vált. A bankszövetség és rajta keresztül a hazai pénzintézetek szakemberei a Bankföderáció valamennyi bizottságának és munkacsoportjának a munkájában részt vehetnek. Az EU Bankföderációjától kapott rendszeres szakmai tájékoztatókkal a szövetség segíti a bankok felzárkózását az integrációs feladatokhoz. A Magyar Bankszövetség arra törekszik, hogy a szakbizottságok munkájába olyan szakembereket delegáljon, akik felkészültségükkel hatékonyan tudják a szakmai szempontokat képviselni. A közös szakmai álláspont kialakítására a Bankszövetség különböző hazai bizottságokat hozott létre, ahol a szakemberek megvitathatják, kialakíthatják álláspontjukat. Számos ország bankszövetségével alakult ki kétoldalú kapcsolat a szakmai tapasztalatok rendszeres kicserélése és a szakemberképzés elősegítése stb. céljából.
A szövetségnek 44 tagja van.