X. évf. 7. szám 2010. július A BANKSZÖVETSÉG INFORMÁCIÓI Az MBSZ elnöke a bankadóról AKTUÁLIS Bizalom és együttműködés: a Budapesti Elvek A vállalati reorganizáció önkéntes magatartási kódexe PROGRAMOK, KONFERENCIÁK Felkészülés a közvetítői követelményekre SZABÁLYOZÁS A pénzügyi közvetítői tevékenység újraszabályozása NÉZŐPONT Az MFB-cégcsoportnak a gazdaság motorjává kell válnia BANKI ÜZLETÁGAK MKB: testre szabott kiszolgálás NAGYÍTÓ A 758. számú garanciaszokvány KI, MERRE? Kozák Judit: Húsz éve operációs területeken Menczel Péter: Kontrolling elméletben és gyakorlatban KÖNYVJELZŐ A menedzser Bibliája A művészet képes encyklopédiája IMPRESSZUM

„A bankok jogkövető intézmények” Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a bankadóról Nem kérdés, hogy a bankok befizetik-e a pluszban rájuk rótt adót, azonban hosszú távon csak egy európai mércével is elfogadható mérték lehet reális anélkül, hogy azt a teljes szektor és a gazdaság egésze megsínylené – nyilatkozta lapunknak Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás   A kormány beterjesztette, az Országgyűlés pedig - a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag részeként - 2010. július 22-én megszavazta a bankadót. Nem csalódott, amiért végül nem született egyezség? Nem érzem tragédiának, hogy nem jött létre megállapodás, hiszen volt már rá példa, hogy két ellenérdekelt fél nem tudott megegyezni. Jelen esetben is ez történt: áthidalhatatlannak bizonyult a távolság a bankszektor és a kormány elképzelései között. A bankokra vonatkozó adókulcs az utolsó pillanatban is változott. Mennyire volt beleszólásuk például abba, hogy a hitelintézeteknél a mérlegfőösszeg legyen a viszonyítási alap? A tárgyalásokon nem az alkalmazott számítási mód volt az elsődleges kérdés, hanem maga az összeg. A bankok fegyelmezetten vették tudomásul, hogy az államnak tartania kell az erre az évre megfogalmazott államháztartási hiánycélt. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elfogadott bankadó tízszerese az európai átlagnak, ami nem pusztán a pénzügyi szektor eredményességére nézve hordoz komoly veszélyeket. Hiszen amennyiben a bankok hitelezési hajlandósága ennek hatására mérséklődik, az súlyos reálgazdasági következményekkel is járhat. De visszatérve a kalkuláció mikéntjéhez: éppen a mérlegfőösszeg alapú elosztás tükrözi a legjobban a piaci részesedéseket. Tétovázás nélkül fogják befizetni az idei évre kirótt pluszterhet? A bankok jogkövető intézmények, ezért a válasz egyértelműen igen. Ám ennél sokkal fontosabb teendő, hogy újból tárgyalóasztalhoz üljünk a kormánnyal azt megvitatni: hogyan lehet a bankadó negatív hatását tompítani. Nem a pluszteher léte ellen emelünk kifogást, hiszen valamiféle bankadó már nem csupán Európában, hanem az egész világon teret nyer. Azt azonban szeretnénk elkerülni, hogy az európai átlagot sokszorosan meghaladó mérték drasztikusan csökkentse a magyar bankok versenyképességét. A bankadó egyértelműen szűkíti a pénzintézetek tőkelehetőségeit. Mivel ebben a helyzetben aligha várható el a külföldi tulajdonosoktól a tőkeemelés, a tőkeszükséglet mérséklésére egyetlen eszköze marad a bankoknak: a hitelezési aktivitás visszafogása. Ez pedig komoly fékezőerő lehet akkor, amikor a gazdasági növekedés újraindulásához éppenséggel bővülnie kéne a finanszírozási aktivitásnak. Ezt elkerülendő, szeretnénk elérni, hogy az extra mértékű bankadó csupán egyszeri, átmeneti intézkedés legyen. Milyen javaslattal kívánnak élni? Kezdeményezni fogjuk a 2011-es különadó mértékének újragondolását. Mivel ősszel a kormány már saját költségvetést állít össze, abban bízom, meg lehet találni majd annak a módját, hogy a hiányt más eszközökkel is csökkenteni lehessen. Ez lenne az átvezetés ahhoz, hogy 2012-re elérjük ebben az európai szintet. Ellenkező esetben a bankok tulajdonosai jogosan tehetik fel a kérdést: miért összpontosítanának ide tőkét hosszabb távon, ha jóval kisebb megtérülésre számíthatnak, mint más országokban? Esetleges kivonulásokra is fel kell készülni? Nem ismerek efféle szándékot, és amennyiben a bankadó csak átmeneti jelenség, nem is hiszem, hogy ilyesmitől tartani kéne. Persze, ez az egyszeri teher már önmagában behatárolja, milyen tőkével látják el a külföldi tulajdonosok itteni leánybankjaikat, vagy azt, hogy mekkora refinanszírozási keretet biztosítanak számukra. Mindez akár csökkenő üzleti aktivitással járhat, összességében pedig akár veszteségbe is fordíthat néhány piaci szereplőt. Ezért is fontos, hogy mihamarabb közös megoldást találjunk a kormánnyal a helyzet hosszú távú, megnyugtató rendezésére.

Önkéntes magatartási kódex a vállalati hitelezők között
Bizalom és együttműködés: a Budapesti Elvek

A Magyar Bankszövetség május végén tartott, testületi ülésén Erdei Tamás, az MBSZ elnöke – a figyelemfelhívás lehetőségével élve – a vállalati reorganizációt célzó Budapesti Elvek megfontolását és az ajánláshoz való csatlakozást kérte a tagintézmények vezetőitől. Dr. Gara Iván (58), a Ridge Road Pénzügyi Tanácsadó Kft. tulajdonos ügyvezetője (aki a Unicbank 1986 decemberi megalapításától, majd a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyetteseként 2005 novemberéig többek között a pénzintézet workout-tevékenységéért is felelős volt), dr. Papp Erikával (CMS Cameron McKenna partnere) és Fekete Miklóssal (PwC partnere) együtt kezdeményezték és dolgozták ki  a Budapesti Elvek alapjául szolgáló London Rules hazai bevezetését.

A London Rules, amelyet London Approach néven is ismerhetnek, valójában nem más, mint az időlegesen nehéz helyzetbe került gazdálkodók gazdasági-pénzügyi problémáinak megoldását és a válságmenedzselés banki folyamatát és módszereit összegző, nemzetközileg ismert „magatartási kódex”. Gara Ivánt a Magyarországon működő hitelintézetek önkéntes csatlakozására építő viselkedési normák interpretációjáról kérdeztük. (A témáról a Hitelintézeti Szemle 2010/3. számában is olvashatnak. – a szerk.)

Gara Iván

Haladjunk időrendben. A hazai bankszakma mióta tud a londoni elvek létezéséről? Ami engem illet, a London Rules-ról én a korábbi bankom egyik sokhitelezős ügye kapcsán hallottam először. Értékesítési- és árfolyamproblémák miatt komoly likviditási nehézségek keletkeztek egy ügyfelünknél, s amikor tanácskozásra gyűltek össze a hitelezők, az egyik külföldi tulajdonú banknak az akkor Magyarországon tartózkodó, angol vezetője azt kérdezte: „Ugye akkor a London Rules szerint járunk el?” A résztvevők nem tudták pontosan, hogy az micsoda, de később kiderült, hogy egy külföldön jól ismert, rendezett eljárás a workout, döntően a pre-workout ügyekben.

Utóbb megtanultuk, hogy az 1970-es évek egyik gazdasági recessziója közepette a Bank of England (a brit nemzeti bank) a jegybankoktól szokatlan magatartásra szánta el magát: úgy döntött, hogy aktív, de pártatlan partnerként részt kíván venni a nagyobb vállalati restrukturálási ügyekben. Erre azért volt szükség, mert a kereskedelmi bankok erre nem voltak még felkészülve, nem volt megfelelő workout-tapasztalatuk, nem voltak ehhez értő szakembereik, sem olyan szabályok, amelyek ésszerű mederbe terelhették volna ezt a folyamatot. Az angol jegybankban minden érintett megbízott, mert értelemszerűen elfogulatlan volt. Abban segítette egyrészt a pénzintézeteket, másrészt az adósokat, hogy ha a vállalati működést érdemes fenntartani, mert csak átmeneti, ésszerűen kezelhető gazdálkodási és/vagy piaci problémákkal küszködik az adott cég, azzal munkahelyeket és munkakultúrákat lehet megőrizni.  Emellett a bankoknak kisebb tartalékot kell képezniük, vagy rosszabb esetben is kevesebb veszteséget kell leírniuk. Azt a bizalmi vákuumot próbálta tehát áthidalni az angol jegybank, ami a hitelezők és az adós, vagy éppen a különböző biztosítékokkal rendelkező hitelezők között alakult ki. Ekkor született meg a London Rules, ez a nagyon egyszerű, mindössze hét pontból álló szabályrendszer. Lényege a going-concern value (a működő vállalat értékeinek) megőrzése és a peren kívüli megoldás preferálása. Valójában a gyakorlat komponálta meg (s persze voltak, akik összefoglalták), noha vita folyt arról, érdemes-e szabályként megfogalmazni azt, amit a bankok a maguk tevékenységére nézve hajlandóak elfogadni. A hitelező bankok minden egyes konkrét ügyben eldöntik, hogy e szabályok szerint fognak-e eljárni. Ha ebben megállapodnak, akkor létezik egy ún. türelmi időszak (standstill period), ameddig a hitelező intézmények nem érvényesítik a biztosítékaikat. A türelmi idő alatt az ügyfélnek jóhiszeműen és együttműködően rendelkezésre kell állnia, adatokat kell szolgáltatnia a bankoknak; a pénzintézetek pedig megbíznak egy (vagy több) külső, független szakértőt. Az ilyen cég feladata, hogy átvilágítsa a vállalatot/vállalkozást, készítsen előrejelzést a jövőjéről, a stratégiájáról és a menedzsmentjéről. Amennyiben a szakértői jelentés meggyőzi a bankokat, dönthetnek úgy, hogy akár új kölcsönt is adnak a restrukturáláshoz. (Alapvető különbség a normál hitelezői és a független szakértői átvilágítás között, hogy a bankok általában historikus adatok alapján dolgoznak, az elmúlt 2-3 év mérlegét vizsgálják, konzultálnak a menedzsmenttel, s ezt követően hoznak hiteldöntést. A külső átvilágítás viszont a jövőről szól, arról, hogy egy vállalat piaci, likviditási, vezetési, vagy egyéb problémái vajon áthidalhatók-e, s lehet-e olyan megoldást találni – az adott, vagy egy másik menedzsmenttel, esetleg új stratégiával –, amelyik átsegíti a céget a nehéz helyzeten.)

Ebben a folyamatban arról kell tehát határozni, hogy az adott cégnek van-e,  vagy lehet-e reális jövőképe, s a hitelezők abban hajlandók-e hinni, vagy sem. Amennyiben a hitelezők, vagy egy részük új forrást (new money) nyújt a kilábaláshoz, az a korábbiakhoz képest privilegizált helyzetbe kerül; ha úgy tetszik, a korábbi hitelek alárendelődnek ennek az új pénznek. Nagyjából ezt tartalmazzák a londoni elvek.

Visszatérve az említett vitákra, kezdetben vajon miért nem akarták mindezeket szabályozni?

Azt mondták, ez inkább gentlemen’s agreement, egyfajta bankok közötti megállapodás, nem érdemes kőbe vésni, mert akár perek is lehetnek belőle, például a külföldi intézmények számon kérhetik ezt az angol bankokon… Egy idő múlva azonban kiderült, hogy számos országban, ahol gazdasági krízisek következtek be (pl. Argentínában, Indonéziában, Dél-Koreában vagy Thaiföldön), érdemesnek látták importálni ezeket a szabályokat. A London Rules az ottani gazdasági közegnek megfelelően persze módosult, hiszen ezekben az országokban az állami szervezetek sokkal aktívabb szerepet játszottak, mint Angliában.

További fejlemény a kronológiában, hogy az INSOL (a workout-szakemberek nemzetközi szervezete) később szintén létrehozott a London Ruleshoz nagyjából hasonló szabályrendszert. A fő különbség a kettő között az, hogy az INSOL-elvek az adósra is több kötelezettséget rónak. Egyrészt közreműködik a teljes folyamatban, megfelelő információkkal látja el a hitelezőket, másrészt az adós sem tehet olyan lépést, amely a hitelezők megtérülését negatívan érintené (pl. nem tehet különbséget közöttük, vagyis egyiket sem részesítheti előnyben a többiek rovására).

Melyik dokumentum mikorra tehető?

A London Rules az 1970-es években keletkezett, de a Bank of England és az angol bankszövetség (British Banker’s Association – BBA) közösen csak 1996 szeptemberében publikálta ezeket az igen egyszerű és átlátható elveket. Az INSOL-elvek 2000 októberében jelentek meg. Mindez világszerte elfogadott gyakorlattá vált, számos elemük beleivódott a nemzetközi banki együttműködésbe, és sok helyi szabályozás is merített az INSOL-elvekből.

Amikor – mint említettem – a Raiffeisen Bankban mintegy tíz éve először kerültem kapcsolatba a londoni elvekkel, az akkori helyzet jelentősen különbözött a jelenlegitől. Még nagyon kevés, több hitelezőt érintő, nagyobb ügyben merült csak föl a workout-tevékenység szükségessége, s hogy a finanszírozók között valamifajta kooperáció alakuljon ki. Azóta például a projektfinanszírozásban ez többször előfordul, vagy a szindikált hiteleknél szintén elég gyakran van rá szükség.

A London Rules átültetésének és alkalmazásának szükségessége nálunk a pénzügyi-gazdasági válság kapcsán merült föl?

Néhány szakemberrel már korábban is próbálkoztunk ezzel. Először 2007-ben megkerestük a Magyar Nemzeti Bankot, s ott Király Júlia, az MNB alelnöke és kollégái a londoni elvek meghonosításával kapcsolatban igazán támogatóak voltak. Az ő segítségükkel értük el a Bank of Englandet, ahol elmondták: azzal, hogy maga a koncepció közismertté vált, s immár a maga útját járja, aktív szereplőként Nagy-Britanniában ebben már nincs szükség a jegybankra; jó ideje sokkal inkább tanácsadói (coaching) szerepet játszik. Amikor kellett, konzultált és támogatta az alkalmazását, később az INSOL-elveket is aláírta, de gyakorlati szerepet már nem vállal a London Rules alkalmazásában.

A hazai adaptációt előmozdítandó, az én tanácsadó cégem, a Ridge Road Kft. tavaly kezdte meg együttműködését ebben a témában a PricewaterhouseCoopers Kft.-vel és az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP ügyvédi irodával, s hárman tettünk közös javaslatot a londoni elvek magyarországi meghonosítására. Megkerestük ezzel a kezdeményezéssel a Pénzügyminisztériumot, a PSZÁF-ot, a jegybankot és a Magyar Bankszövetséget is. 2009 decemberében a Bankszövetség elnökségének tartottunk egy prezentációt, ahol azt tanácsolták, hogy a koncepciót mutassuk be az MBSZ Workout Munkabizottságának is. Nekik is tartottunk egy előadást, s igen érdekesek voltak a reakciók. A többség támogatta az elképzelésünket, mások azt mondták, ez kiváló ötlet, de túl idealista, Magyarországon kicsi az esélye a megvalósulásának. Nálunk ugyanis az ügyfelek között általában nincs meg az ehhez szükséges bizalmi viszony, jelentős részükből hiányzik az együttműködési hajlandóság és a megbízhatóság…

Mi azzal érveltünk: ha csak a nehéz helyzetbe kerülő céges ügyfelek felében lehet megbízni, már ők is megérdemlik, hogy kiszámítható, konstruktív banki magatartással találkozzanak, amely e cégek termelési kultúrájának és munkatársainak megőrzését, így az adott vállalkozások restrukturálását biztosíthatja. (A banki magatartás korábban jellemzően a biztosítékokra, azok érvényesíthetőségére fókuszált.) Érdekes reakció volt, hogy miközben a bankok azt állították: „mi sok esetben együttműködünk”, mások úgy látták – és éveken át magam is azt tapasztaltam –, hogy nagyon sok idő telik el feleslegesen a hitelezői egyeztetésekkel. A workout műfajában meglehetősen rövid az az időszak (window of opportunity), amikor érdemlegesen lehet még közbelépni. Ha ezt az időszakot a bankok elmulasztják (mert egymást figyelik, és nem bíznak a másikban), akkor a restrukturálás esélye mértani haladvány szerint csökken. Mi abban próbáljuk segíteni a bankokat, hogy ezt a hasznos időt – ameddig el lehet dönteni, hogy a vállalkozás támogatásra érdemes-e, van-e jó stratégiája, menedzsmentje, amely ezt képes megvalósítani – ne egymás és/vagy a fedezetek méricskélésével töltsék el.

Azt gondoljuk, ez egyenként és összességében is egy zéró összegű játszma, amelyben az együttműködés biztosan kifizetődőbb, mint az egyéni megoldások keresése. Lehet, hogy az egyik ügyfélnél X bank biztosítékai jobbak, egy másiknál azonban fordított helyzet adódhat; a következő ügyet így már rövid távon is nagymértékben segíti, ha a bankok között kialakul az együttműködési hajlandóság. Azt, hogy erre egyáltalán fogadókészség mutatkozott, a válság kitörése „segítette elő”, továbbá az, hogy a bankok portfóliójában jó néhány problémás ügy található. Most sokkal inkább vevők tehát egy ilyen gondolatra, mint korábban. Maga a válság ugyanis – ahogy látom – egyfajta szolidaritást alakított ki a finanszírozó intézmények között, az együttműködési készséget azonban még kevésbé hozta a felszínre. És bár az előbbi is nagyon fontos, az utóbbi sokkal konstruktívabb, és főleg mind a hitelezőnek, mind a hitelezettnek jóval inkább hasznára válna.

Ezek a szabályok viszonylag transzparensek. Van egy türelmi időszak, ami alatt megbízunk egy külső, pártatlan (jogi, pénzügyi és gazdasági) szakértőt, akinek az a dolga, hogy vizsgálja meg a szerződéseket, a cég aktuális pénzügyi helyzetét, milyen peremfeltételek mellett lehet azt tovább működtetni, van-e olyan stratégia, üzleti terv, amely értelmes jövőképet mutat. Azért lényeges, hogy legyen egy ilyen független, külső szakértő, mert azt nem kötik korábbi döntések, nincsenek szubjektív elkötelezettségei, ami kiváltképp akkor fontos, amikor több hitelező is érdekelt.

Hány olyan független tanácsadó cég létezhet nálunk, amelyik képes ebben segítséget nyújtani?

A Big Four könyvvizsgálóknak, vagy a nemzetközi tanácsadó cégeknek biztosan van efféle szolgáltatásuk. De sok felkészült hazai tanácsadó cég is létezik. A mi olvasatunkban a Budapesti Elveket modulszerűen is lehet alkalmazni. Egy kkv-nál valószínűleg nem érdemes a legnevesebb cégeket megbízni, hiszen az adott hitel méretéhez kell mérni a tanácsadót (meg a tanácsadói díjakat is). Ideális esetben egy külső cég felkérése normális része a restrukturálási folyamatnak, ezeket a díjakat tehát az ügyfél viseli. Már csak azért is, mert ha egyszer hisz abban, hogy van jövője, akkor azokat, akik erről meggyőzik a hitelezőit, érdemes kifizetni…

Egy bajba jutott cég honnan tudja, melyik tanácsadó vállalkozáshoz forduljon? Melléfoghat?

Ezt a bankok döntik el. A hitelező(k) számára meggyőző és megbízható reputációval rendelkező szakértői társaságot kell megtalálni. Ezt a hitelezési és a workout-kultúra részévé érdemes tenni. Nyugat-Európában például nem nagyon adnak már olyan szindikált hitelt, amelyet ne előzne meg egy független szakértői átvilágítás. Nem gondolom azt, hogy a tanácsadók ott hordozzák a bölcsek kövét a zsebükben, de az nagyon fontos, hogy a korábbi döntések nem befolyásolják a független szakértőket, és ez az adós számára is megnyugtató dolog.

Folytatva a kronológiát, a prezentációkat követően mikor lett a London Rules-ból Budapesti Elvek?

2010 februárjában önkéntes részvétellel, összehoztunk egy szakértői csapatot, amelybe 11 banki gyakorlati szakember, továbbá a PwC, a Cameron McKenna ügyvédi iroda képviselői és jómagam vettünk részt, majd a következők történtek. Először is elkészült a Budapesti Elvek. Fontosnak tartottuk, hogy a szabályrendszerre magyar nevet használjunk. Ez nem új szellemi alkotás, hanem a London Rules szabályainak interpretációja Magyarországra. Az ehhez csatlakozó bankok vállalják, hogy minden konkrét esetben eldöntik: a Budapesti Elvek szerint járnak-e el vagy sem; az ügyféltől pedig a jóhiszemű együttműködést várják el a bankok. Ez a két fő alapfeltétele annak, hogy a folyamat működjön. Egyfelől fontos, hogy a hitelezők megbízzanak egymásban, másfelől az is, hogy a hitelezők és a nehéz helyzetben lévő adós között is meglegyen a bizalmi viszony.

Készítettünk két – a türelmi időre vonatkozó – megállapodás-tervezetet (Master Standstill Agreement) is; az egyiket a szindikált hitelekre, a másikat azokra a tipikus ügyekre, amikor a hitelintézetek egyenként (bilaterálisan) finanszíroznak egy-egy ügyfelet, és csak akkor ébrednek rá a banki együttműködés szükségességére, amikor már problémájuk van az ügyféllel. Összeállítottunk továbbá egy olyan listát (checklist), amely az eddigi tapasztalataink alapján azokra a megoldandó problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket érdemes számításba venni az adott esetben. Készült még egy olyan melléklet is, amely áttekinti azoknak az európai országoknak a workout és London Rules típusú szabályozását, amely országok bankjai Magyarországon működnek.

Létrehoztunk ezen kívül a Bankszövetség honlapján egy olyan internetes oldalt, amely csak a bankok és a workout-szakemberek számára érhető el, s ahol eddig négy esettanulmányt tettünk közzé. A banktitkot figyelembe véve, ezek a történtek lényegét foglalják össze, de sem a bank, sem az adós neve nem szerepel sehol. A példák lényegében arról szólnak, miért volt sikeres az együttműködés, illetve miért lett volna még előnyösebb, ha az érdekeltek kooperáltak volna… Az esettanulmányok alatt ugyanakkor szerepel annak a neve és telefonszáma is, akit konzultációs céllal felhívhat a kollégája egy másik bankból, s akitől a banktitkot a későbbiekben sem sértő, további információkat kaphat.

A Bankszövetség elnökségének kérésére elkészült továbbá egy levéltervezet, amelyet adott esetben a jogalkotónak el lehet küldeni, s amely a csődjoggal kapcsolatos jogszabályi anomáliákra hívja fel a figyelmet. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Budapesti Elvek mindenféle jogszabályi változtatás nélkül, már ma is alkalmazható! Ugyanakkor, az a nemzetközi tapasztalat, hogy ahol a londoni, vagy az annak mintájára született hasonló elveket alkalmazzák, ott előbb-utóbb a csőddel és felszámolással kapcsolatos jogszabályok átgondolására is sor kerül.

Hadd fűzzem hozzá, hogy az a(z összesen) 16 szakember, aki ebben a munkában részt vett, ezt a szabadidejében, ellenszolgáltatás nélkül tette. Az eredmény nemcsak mennyiségében tetemes, hanem minőségében is értékes.

Amikor elkészültünk, májusban visszatértünk a Bankszövetséghez. Az elnökség elfogadta az említett anyagokat, s ezeket továbbították a vállalati hitelezésben aktív, összes tagintézménynek. Most vannak folyamatban az aláírások. Négy bank csatlakozásáról (UniCredit, Raiffeisen, Takarékbank, MagNet Közösségi Bank [a korábbi HBW Express Bank – a szerk.]) már tudok; de akadt olyan pénzintézet is, amely úgy nyilatkozott: ha a bankok többsége igent mond, akkor ők is aláírják. Nincs konkrét határideje a csatlakozásnak, de egy kritikus tömeget el kellene érnie az eseteknek és a szereplőknek ahhoz, hogy ez a „magatartási kódex” is hatékony legyen.

Mit várnak a Budapesti Elvek alkalmazásától?

Csodát nem, de ez egy hosszú folyamat, amely sokkal inkább a banki kultúráról, semmint egy újabb szabályrendszerről szól. Arra számítok, hogy ha a vállalati hitelezéssel foglalkozó, nagyobb bankok csatlakoznak, elfogadják és alkalmazzák a Budapesti Elveket, akkor az sokat segít, és előrelendíti a banki workout és pre-workout ügyeket. Ha bármelyik hitelintézet egy konkrét esettel szembesül, akkor amennyiben előveszi és átfutja a munkánk során készült Standstill Agreementet, rögtön látja, hogy mi vonatkozik az ügyére és mi nem. Az előre megkomponált checklistnek ugyanez a funkciója: segít végiggondolni, hogy az ilyen típusú ügyeknél általában milyen problémák merülnek fel, utána csak azokra kell már koncentrálni, amelyek nem tipikusak, hanem az adott ügyre vonatkoznak.

Azt gondolom, most az egész banki iparág jövője szempontjából nagyon erős paradigmaváltás tanúi lehetünk. Jól látható, hogy a nagy gazdasági válságok után mindig erős szabályozási kényszer keletkezik, amikor a bankok működését – hol jól, hol rosszul – mindenki szabályozni kívánja. A Budapesti Elvek abban segíthet, hogy a bankok a maguk számára alakítsanak ki együttműködési elgondolást úgy, hogy az az ügyfeleik számára is előnyös lehessen. Eddigi tapasztalataim szerint azok a vállalkozások, amelyek nehéz helyzetbe kerültek, ám azt úgy élték meg, hogy a bankjuk együttműködött velük, rendkívül hálásak a hitelezőjüknek. Amennyiben kikerültek bajból, akkor ez kiváltképpen megerősítette az ügyfél és a bank kapcsolatát. Szerencsére néhány ilyen tartós kapcsolat részese, alakítója voltam személy szerint is az alatt 19 esztendő alatt, ameddig (a Unicbankos időszakot is beleszámítva) a Raiffeisennél dolgoztam.

A Bankárképzőben nemrég „Szükségünk van-e Budapesti Elvekre?” címmel a vállalatok pénzügyi restrukturálási megoldásait és lehetőségeit bemutató programsorozat kezdődött.

A tanfolyamon  hitelezők, workout- és banki szakemberek vettek részt július 2-án, s tudomásom szerint a Bankárképző ezt folytatni kívánja. A formális és szükséges része a Budapesti Elvek alkalmazásának az, hogy a bankok aláírják az önkéntes csatlakozási szándékot; az informális, gyakorlati és kulturális része pedig az, hogy minél több banki szakemberrel megértessük, miért jobb, ha egymással és az ügyfeleikkel átlátható szabályrendszer mellett működnek együtt. Valószínűleg ezek a tanfolyamok is segítik, hogy ez minél több gyakorló banki szakember gondolkodásába beágyazódjon.

Akár a London Rules-hoz, akár az INSOL-elvekhez képest a Budapesti Elvek átültetésében mi a hozzáadott érték?

A Budapesti Elvekhez az említett segédanyagok is elkészültek, s tudomásom szerint az eredeti munkákhoz effélék nem kapcsolódtak. Vannak tehát szerződéstervezetek, van egy checklist, amely arról szól, hogy milyen jellegzetes problémák szoktak ilyenkor fölmerülni, és van egy olyan esetgyűjtemény is, amely – túl azon, hogy remélhetőleg gyarapodni fog – konzultációs lehetőséget biztosít a workouttal foglalkozó szakembereknek. Tudomásom szerint nincs másutt ilyen.

Ez nem olyan típusú szabályrendszer, amely zárt lenne; az a célja, hogy a benne képviselt szakmakultúra minél szélesebb körben működjön. Sokaknak az a véleménye, hogy a London Approach elnevezés a megfelelő kifejezés a forrásra (mi is Budapesti Elvekről és nem szabályokról beszélünk).

Van-e olyan magyar sajátosság, ami a nemzetközi gyakorlattól eltér?

Az elvekben nincs, az a legjobb nemzetközi gyakorlat (best practice) hazai alkalmazása, a mellékletekben viszont találhatnak ilyet.

Ky–Zsa

Budapesti Elvek, azaz a több pénzintézeti hitelezős, vállalati reorganizációra vonatkozó, önkéntes magatartási kódex

A Magyar Bankszövetség jelen magatartási kódexet aláíró tagjai egyetértenek abban, hogy

• A jelen gazdasági válság káros következményeit (például a termelés, szolgáltatás, export csökkenését, a munkanélküliség növekedését) az ideiglenesen pénzügyi és/vagy piaci nehézségekkel küzdő vállalati ügyfeleik reorganizálásával célszerűbb kezelni.

• Amennyiben a gazdasági racionalitás indokolja, célszerű ezzel a vállalati csőd- és felszámolási eljárások számát csökkenteni.

• Az ideiglenesen fizetési nehézségekkel küzdő, jóhiszemű vállalati ügyfeleik számíthatnak a hitelező pénzintézetek aktív és támogató együttműködésére.

• Stratégiai szempontból mind a nemzetgazdaság, mind pedig a pénzügyi szektor számára ilyen esetekben kedvezőbb a pénzintézeti hitelezők kooperációja, semmint a rövidtávú, egyedi érdekek előnybe részesítése.

• A jelen önszabályozásuk – a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit nem helyettesítve, hanem azokat erkölcsi normák figyelembe vételével kiegészítve – tovább erősíti a piaci versenyt, a hitelezési szolgáltatások minőségét és eredményességét vállalati ügyfeleik körében.

• Követni kívánják a nemzetközileg elfogadott és sokszorosan bizonyított, legjobb piaci gyakorlatot, az ún. London Approach-ot, s ezért annak alábbi elveit irányadónak tekintik az ilyen típusú tevékenységükben.

Ezért a London Approach alapján az alábbi, ún. Budapesti Elveket a magyarországi alkalmazásra általánosan és speciálisan saját pénzintézetükre is alkalmasnak találják, tehát

1. törekednek a peres eljáráson kívüli megegyezésre a többi aláíró pénzintézeti hitelezővel és időlegesen nehéz helyzetbe került vállalati ügyfelükkel (Preference for out-of-court restructuring);

2. az önkéntes és peren kívüli eljárás során ésszerű hosszúságú, de nem korlátlan türelmi időt biztosítanak az ügyfelüknek, melynek során tartózkodnak egyedi intézkedések megtételétől és egyedi pozícióik bármilyen jellegű megerősítésétől a többi aláíró pénzintézeti hitelező hátrányára (Standstill period);

3. a türelmi idő alatti egyeztetés, továbbá az ügyféllel való egységes viselkedés és kommunikáció érdekében hitelezői koordinációs bizottságot hoznak létre (Steering Committee);

4. a döntések szakmai alátámasztása, transzparenciája és elfogulatlansága érdekében független szakértői átvilágítást alkalmaznak (Independent Business Review);

5. az esetlegesen felmerülő költségeiket, veszteségeket a kintlévőségeikkel és biztosítottságukkal arányosan osztják meg a hitelezők között (Need for fair burden sharing and pari passu treatment of creditors);

6. amennyiben a hitelezői koordinációs bizottság úgy dönt, hogy az adósnak további hitelre van szüksége a reorganizáció sikeres megvalósításához, akkor az új hitelt nyújtó bankok követelése megelőzi a türelmi időszak előtt nyújtott hiteleket (New money provision);

7. a folyamatban résztvevő hitelezők elkötelezettek az adós számára hosszú távú megoldást jelentő eljárás (reorganizáció) iránt (Creditors’ support for a long term solution).

A fenti elveket elfogadó hitelintézetek kijelentik, hogy a London Approach elvei alapján elfogadott Budapesti Elvek egy nem bírósági, hanem a banki hitelezők és az ügyfél által közösen és önkéntesen vállalt, a felek között sem jogszabályi, sem szerződéses kötelezettségeket nem keletkeztető, egyeztetéses eljárás, folyamat,

• melynek alkalmazása mindvégig feltételezi a restruktúrálásra szoruló ügyfél ésszerű és jóhiszemű együttműködését.

• továbbá, alkalmazására több-banki hitelezős, vállalati restruktúrálást igénylő esetekben kerülhet sor,

• elfogadásáról a szövetség tagjai egyenként, általános elfogadó nyilatkozatot tehetnek,

• de minden egyes ügyben egyedileg döntenek az alkalmazásáról,

• a bankok az ilyen esetekben már akkor is az abban foglalt elvek alapján járnak el egymás között, amikor valamelyik, ezt a magatartási kódexet elfogadó banki hitelező ezt kezdeményezi, s a javaslat eldöntéséhez ésszerű időt biztosítanak egymásnak,

• a folyamatnak lényeges eleme az Independent Business Review, azaz a vállalat helyzetét, stratégiáját, reorganizálásának lehetőségét, stb. átvilágító, a bankok megbízásából elvégzett, külső és független szakértői elemzés.

Szakmai workshop a Bankárképzőben
Felkészülés a közvetítői követelményekre: az alkalmazás gyakorlati kérdései

2010. január elsejétől jelentősen megváltoztak a pénzügyi közvetítők működését szabályozó jogszabályi előírások. A Bankárképző 2010. június 28-án félnapos workshopot szervezett a témában azzal a céllal, hogy átfogó, részletes, egyben gyakorlati segítséget nyújtson a jogszabályi követelmények teljesítéséhez, beleértve többek között a felügyeleti engedélyezés menetét is.

A rendezvényen előadást tartott dr. Ferencz Iván, a Fundamenta-Lakáskassza Lakástakarékpénztár vezető jogtanácsosa és dr. Török Ilona, a PSZÁF Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóságának igazgatója. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetéshez a pénzügyi közvetítők képviseletében csatlakozott Bánfalvi László, a HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója is. A workshop háziasszonya Marsi Erika, a Bankárképző alelnöke volt.

Szabályozás című rovatunkban dr. Ferencz Iván önálló cikke is foglalkozik a témával, így az új közvetítői szabályozás előzményeiről, a pénzügyi közvetítők típusairól, a velük szemben támasztott követelményekről adott áttekintését itt nem ismételjük meg.

A workshop második előadásában dr. Török Ilona a közvetítőkkel és megbízóikkal kapcsolatos felügyeleti elvárásokat ismertette. Elmondta, a szabályozás előzményét felügyeleti oldalról a PSZÁF-nak a 2007–2008 során folytatott, átfogó témavizsgálatai jelentették. A próbavásárlások, interjúk, konzultációk és helyszíni célvizsgálatok eredményei igazolták, hogy a meglévő szabályozási környezetben a pénzügyi közvetítői tevékenység határai nem egyértelműen definiáltak, rendezetlenek a közvetítői láncok, eltérőek a piacra való ki- és belépés követelményei és a képzettségi rendszer. A felügyelet kidolgozott jogalkotási koncepciójában a pénzügyi tevékenység egységes törvénybe foglalt szabályozását javasolta, amely megoldaná többek között a korlátozott felügyeleti mozgástér problémáját, és kezelné az eltérő tőkepiaci, pénzpiaci, biztosítási és pénztárpiaci értelmezéseket és szabályokat. Ennek ellenére – ahogyan Ferencz Iván írásából is kiderül – 2009 végére kizárólag a bankszektor közvetítőit illetően valósult meg az újraszabályozás.

Az igazgató asszony ezt követően a független közvetítők felügyeleti engedélyezésének követelményeiről, az eljárás szempontjairól adott tájékoztatást a résztvevőknek. Tekintettel a számos érintettre, a felügyelet nagy hangsúlyt fektet a megfelelő iránymutatásra, ezért engedélyezési útmutatót is készített, amelynek a célja a különböző közvetítői típusok tevékenységének elhatárolása, az engedélyezési feltételek, benyújtandó dokumentumok összefoglalása (ez a dokumentum a PSZÁF honlapján elérhető).

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó kérdés a független közvetítői működésre jogosító engedély iránti kérelem kapcsán a megbízói szerződések bekérése miatt merült fel. A felügyelet ugyanis – tekintettel a független közvetítő definíciójára – elvárja annak igazolását, hogy a közvetítő az engedélyezés pillanatában rendelkezik legalább három (bizonyos esetekben kettő) megbízóval. Mivel a résztvevők jelezték, hogy sok megbízó nem köti meg a szerződést a közvetítővel a felügyeleti engedély hiányában, Török Ilona azt javasolta: olyan szerződéstervezetet nyújtsanak be, amelyben hatálybalépési feltételként szerepel, hogy a PSZÁF megadja a tevékenységi engedélyt a közvetítőnek. Természetesen egy független közvetítőnek nemcsak az engedélyezés pillanatában, hanem folyamatosan ajánlania kell legalább három szolgáltató versengő termékét. Ennek ellenőrzését az adatszolgáltatáson keresztül oldja majd meg a felügyelet. (A megbízói szerződések kötelező tartalmi elemeiről szintén a PSZÁF honlapján találnak iránymutatást az érintettek.)

Az előadó megerősítette, hogy a Hpt. szerint a kérelemhez csatolandó „üzletszabályzat” alatt valójában az ügyfelek számára készített előzetes tájékoztató dokumentumot kell érteni, amely tartalmazza a közvetítő legfontosabb azonosító adatait, hogy kinek a megbízásából jár el, milyen nyilvántartásban szerepel, valamint azt, hogy közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el. Kiemelte azonban azt is: a közvetítőknek pénzmosási szabályzattal és az ügyfelekkel kötött szerződésekről vezetett nyilvántartással önállóan is rendelkezniük kell.

A közvetítőkkel szembeni szakmai követelményekre áttérve, az igazgató asszony felhívta a figyelmet a jogszabály adta lehetőségek nem teljesen egyértelmű kérdéseire. Ahogyan azt dr. Ferencz Iván a lapunkban közölt saját cikkében is kifejti, a „középfokú végzettség” fogalma nem meghatározott a törvényben, egyelőre zajlik a felügyeleti egyeztetés arról, hogy a nem érettségit adó, befejezett középiskola megfelelő végzettséget jelent-e. Másrészt az egyes alpontokban felsorolt OKJ-s szakképzettségek és a Magyar Bankszövetség felsőfokú bankszakmai oklevele mellett egyéb, a felsoroltakkal egyenértékű szakképesítést is elfogad a jogszabály. A különböző képzések ekvivalenciáját a felügyelet egyedileg hagyja jóvá az elvégzett képzés tematikájának vizsgálata alapján.

A szakmai követelményeknek való megfelelési kötelezettség szempontjából az előadó tájékoztatása szerint nem az az irányadó, hogy a front vagy a back office a munkavégzés konkrét helye, hanem az, hogy az érintett munkatárs által végzett tevékenység megvalósítja-e – akár csak részben is – a közvetített pénzügyi szolgáltatást.

A hatósági képzés és vizsga szervezésére jogosult intézmények és a jegyzékbe vett vizsgabiztosok nevét a felügyelet folyamatosan frissíti a honlapján. A hatósági vizsga kérdéseinek nyilvánosságra hozataláról az előadó annyit mondott: a kérdések összeállítását követően bankszövetségi munkacsoportokban tervezik a feladatok kiértékelését, majd várhatóan augusztus elején – a biztosításközvetítői hatósági vizsga kérdéseihez hasonlóan – a honlapon is elérhetővé teszik a teszteket a megoldásokkal együtt.

A kerekasztal-beszélgetés során Török Ilona a felügyelethez érkező gyakori kérdéseket és az azokra adott hatósági iránymutatásokat ismertette. Ezek közül az egyik leghangsúlyosabb téma a közvetítői jutalék számítása, amelynek a követelményeit külön jogszabály, a 109/2010. (IV. 9.) Kormányrendelet határozza meg, bár – amint a kérdések száma is mutatta –, úgy tűnik, nem eléggé részletesen. Számos kérdés vetődött és vetődhet még fel a gyakorlatban a jutalékvisszaírással, a szerzési és fenntartási jutalék értelmezésével vagy például a közvetítői jutaléknak a teljes hiteldíj mutatóba (THM) történő beszámítása módjával kapcsolatban. Török Ilona válaszában igyekezett megnyugtatni a résztvevőket: azokban a kérdésekben, amelyekre nem tér ki a jogszabály, a felügyelet az alkalmazott üzleti logika megfelelőségét vizsgálja, amelynek bizonyítania kell, hogy a szabályozói elvek szerint arányos a számítás.

A beszélgetés során Bánfalvi László hangsúlyozta, hogy a közvetítői alvállalkozókkal szemben támasztott követelmények nem egyértelműek. Kifejtette: mivel a jogalkotói elvárás szerint az alvállalkozóknak ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteniük, mint a megbízóiknak, a szabályozás a nagy ernyőszervezetek létrejöttéhez járul hozzá. Az előadók egyetértettek a piac várható koncentrálódásában, a jelenleg regisztrált közvetítői létszám mintegy feleződésére számítanak. Ugyanakkor kijelölték a kívánt fejlődési utat is: az egységes, magas színvonalú és az új szabályozói elvárásokat teljesítő, közvetítői piac érdekében a cél az, hogy a független közvetítők a megbízói szerződéseikben azokat a követelményeket írják elő az alvállalkozók számára, amiket nekik is teljesíteniük kell.

A rendezvény végén Marsi Erika megköszönte az előadóknak a részletes előadásokat és az aktuális, gyakorlati segítséget nyújtó ismeretek átadását, a résztvevőknek pedig az értékes hozzászólásokat, amelyek remélhetően hozzájárultak számos értelmezési probléma tisztázásához.

Nemzetközi Bankárképző Központ

A pénzügyi közvetítői tevékenység újraszabályozása

A 2009–2010-es időszak olyan mennyiségű és minőségű jogszabály-változtatási dömpinget hozott a pénzügyi piacon, amelyre talán még a húsz évvel ezelőtti rendszerváltozás idején sem volt példa. Ezt a jogalkotási hullámot több tényező indukálta, amelyek közül a legfontosabbakat emeljük ki.

Nemzetközi oldalról:

• az EU-tagságunk újabb és újabb implementációs kötelezettségünk teljesítését várta el (például a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló irányelv – CCD, a pénzforgalmi szolgáltatás szabályozása, ennek keretében ezen banki monopólium megszüntetése);

• a Bázel II. elvárások átültetése és alkalmazása;

• a 2008 őszétől kibontakozó, nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság kiváltotta intézkedések.

Ferencz Iván

Hazai oldalról: a nemzetközi pénzügyi válság igen szerencsétlen módon egybeesett egy súlyos, a „külső hitelből finanszírozzuk a belső jólétet” összefoglalással leírható, belső válsággal és a lakosság devizában való, túlzott eladósodásával járó állapottal – mindezért itthon sokan a pénzügyi közvetítői piacot tartották felelősnek, így erőteljesen merült fel a pénzügyi tevékenységek (újra)szabályozásának igénye; a monetáris és a pénzügyi felügyelési hatáskörök újraosztásáért megindult egyfajta politikai csatározás. Az írás a további részében a pénzügyi közvetítői piacra összpontosít.

1. Gyakorlati előzmények

A tágabb értelemben vett pénzügyi piac négy szegmensében (pénzpiac/bankpiac, biztosítás, tőkepiac, nyugdíj- és egészségpénztári piac) az elmúlt húsz évben eltérően alakult az ügynöki értékesítés megjelenése, jelentősége és szabályozása.

• Elsőként, az 1990-es évek elejétől a biztosításközvetítők megjelenését figyelhettük meg. Tevékenységük a Bit. 2003-as újraszabályozásával szigorú keretrendszert nyert, azt viszont később a különböző üzleti érdekek több helyen is sikeresen áttörték és életszerűbbé tették.

• A banki retail hitelezés felfutásával, 2006-tól nagyobb tömegben megjelentek a hitelközvetítők, amelyeknek a köre a biztosítási piacról a megemelt követelmények kapcsán kiszorult személyekkel is bővült. Ez az időszak a devizalapú hitelezés felfutását hozta,  s azon belül a közvetítők részesedése drasztikusan megnőtt. A jogszabályok minimális elvárásokat támasztottak a közvetítőkkel szemben, vagyis a piac szereplőinek „jóérzésére” bízta, milyen kvalitású személyeket foglalkoztatnak, vagy zárnak ki abból. A 2010-es újraszabályozás e területen széles spektrumú, mélyreható változásokat hozott.

• A tőkepiacon ehhez képest minimális mértékben jelent meg az ügynöki értékesítés, amelyet a 2007-es átfogó szabályozás, ezen belül a Bszt. megalkotása gyakorlatilag „kivégzett” azzal, hogy nem ismerte és nem ismeri el a független, értékesítésre szakosodott brókercégek létjogosultságát.

• A pénztári tagszervezés, ha lehet, még a pénzpiaci ügynöki tevékenységnél is szabályozatlanabb volt; ez a helyzet az utóbbi időben a pénztárváltások megszaporodásával élénk vitát váltott ki.

A gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítható:

• Világos korreláció mutatható ki az adott részpiac szabályozottsága, annak szigorúsága és a közvetítői aktivitás között, hiszen a piac kihasználja a szabályozási arbitrázsokat.

• A közgazdaságilag egymáshoz közeli cél megvalósítására alkalmas, így a fogyasztó számára (többé-kevésbé) helyettesíthetőként megjelenő termékeket aszerint közvetítik, hogy az adott termék eladásának szabályozása mennyire korlátozott, nehézkes, vagy éppen szabad. Például klasszikus befektetési alap „független” módon nem közvetíthető, ám ezek a korlátok rögtön megszűnnek, ha a terméket biztosításba csomagolják. Ez a helyzet a bizonytalan megítélésű, „szürke” jogi konstrukciók megjelenéséhez vezetett a piacon, ami egyrészt megnehezíti mind a felügyelést, mind a prudens jogalkalmazást, másrészt az ügyfélérdekek sérelméhez is vezet.

2. Elméleti előzmények

A Várhegyi-féle bizottság a 2006. decemberi jelentésében még csak apró betűs megjegyzéssel szerepel a következő megállapítás: „A felek rendszerint nincsenek gazdaságilag egyenlő erőpozícióban, a fogyasztói oldalon gyakran hiányos az informáltság, elégtelen a pénzügyi kultúra. A feltételek megismerésére az ügyfelek, megismertetésére pedig a pénzügyi közvetítők nem fordítanak kellő energiát.”

A PSZÁF 2007 tavaszától mintegy másfél éven keresztül szektorokat átfogó témavizsgálatot tartott az ügynöki tevékenységről. Az ennek eredményeképpen létrejött, az egységes ügynöki szabályozásra javaslatot tévő jogalkotási koncepciót 2009 májusában adta át a Pénzügyminisztériumnak. Az egységes szabályozás elvével a szakma is egyetértett, ez azonban – a nagyon eltérő szabályozási helyzetek, a különböző EU-elvárások, továbbá az IMF-vállalás okozta időnyomás okán – nem válhatott valóra, így 2009 nyarán–őszén kizárólag a bankpiaci közvetítők szektorális szabályozására vonatkozóan indult meg a munka.

3. Jogalkotás

Az Országgyűlés 2009. december 14-én fogadta el a 2009. évi CL. törvényt, amely 2010. január 1-jén hatályba is lépett. A felkészülési idő hiánya gyakorlatilag alkalmazhatatlanná tette ezt a joganyagot, ezért már január első napjaiban intenzív egyeztetés indult meg a szakma és a PSZÁF képviselői között. Ezzel párhuzamosan, a Hpt. felhatalmazása alapján folyt a követő jogalkotás előkészítése a PM-en belül a szakma képviselőinek bevonásával, amelynek eredményeként megszületett három rendelet:

• a 81/2010. (III. 25.) Kormányrendelet a független pénzügyi szolgáltatás közvetítői felelősségbiztosítási szerződés tartalmi követelményeiről;

• a 109/2010. (IV. 9.) Kormányrendelet a pénzügyi szolgáltatást közvetítő közvetítői díjáról;

• a 18/2010. (IV. 29.) PM rendelet a pénzügyi szolgáltatás közvetítői hatósági képzés követelményrendszeréről és a hatósági vizsgáról.

Figyelemmel a 2010. szeptember 30-ig biztosított átmeneti időre, a hatóságoknak és a jogalkalmazóknak gyakorlatilag 5 hónapjuk maradt a felkészülésre, amelynek során mintegy 40 ezer közvetítő „átállítását” kell megoldani.

4. Az új szabályozás fő jellemzői

4.1. A közvetítők fajtái és jogállásuk

A közvetítők – státusz szerint – négy kategóriára osztódnak (Hpt. 6/C. §)
      – a függő és független, illetve
      – a kiemelt és nem kiemelt (ügynöki) dimenziók mentén.
Két külön kategóriát képvisel a pénzforgalmi közvetítő és az alkusz.

A felosztást az alábbi – a PSZÁF engedélyezési útmutatójából átemelt – ábra szemlélteti:

A független közvetítő több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatását kínálja (ide tartozik az alkusz). A függő közvetítő egy pénzügyi intézmény (ideértve annak a csoportját is) vagy több, egymással nem versengő pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatását kínálja (ide tartozik a pénzforgalmi közvetítő is).

A versengő termékekről a Hpt. 2. sz. melléklet III/19. pontja ad előírást, amely nem teljes körűen sorolja be az elméletileg közvetíthető pénzügyi szolgáltatásokat három kategóriába. A közvetítésben elfoglalt, jelentős súlya okán külön kiemeljük, hogy a fogalmilag betét- és hitelszerződésnek minősülő lakás-előtakarékossági szerződés a véleményünk szerint nem verseng más betéti és hiteltermékekkel – ennek magyarázata a lakástakarék-pénztárak számos specialitásában rejlik (pl. havi részletekben elhelyezendő megtakarítás, állami támogatás, minimális megtakarítási idő, részösszeg kivételének tilalma, kötött felhasználhatóság, várakozási idő és korlátozott összeg a lakáskölcsönöknél stb.).

A kiemelt közvetítő megkülönböztető jegye (differentia specificája), hogy jogügyleti meghatalmazással bír, ellentétben az ügynöki (nem kiemelt) közvetítővel (l. Hpt. 2. sz. melléklet I/12. pont).

Kérdéses annak a gyakorlatban alkalmazott konstrukciónak a megítélése, amelyben a megbízó a nem kiemelt közvetítőt külön megbízza az ügyféllel kötendő szerződés aláírásával. A jelenlegi felügyeleti jogértelmezés szerint ezzel a jogosítvánnyal már kiemeltnek kell minősüljön, míg az ez ellen érvelők szerint a kockázatvállalási döntést nem a közvetítő hozza meg, tehát nem minősül kiemeltnek.

Újdonság a szabályozásban, hogy a közvetítő – a törvény szerint immár kimondva is – jogosult egy alvállalkozói szint igénybe vételére (Hpt. 6/C. (2) bek.). Ez a vívmány szükséges feltétele a professzionális pénzügyi értékesítő cégek működésének – különösen fájó ezért, hogy más pénzügyi részpiacon, nevezetesen a tőkepiacon a törvény (a Bszt. 115. § (4) bek.) a mai napig tiltja ezt, holott erre nézve meglátásunk szerint semmilyen jogi vagy gazdasági indok nem áll fenn.

Az alvállalkozó jogi helyzetéről a következők mondhatók:

• közvetítői tevékenységet végez;

• függő vagy független közvetítő megbízása alapján jár el;

• további megbízást e tevékenységre nem adhat;

• sui generis (külön harmadik) kategória: maga ugyan közvetítő, de se nem függő, se nem független;

• egy vállalkozás nem lehet egyszerre függő vagy független közvetítői és alvállalkozói jogviszonyban;

• a tevékenységért való felelősség egyértelműsége okán kizárólagossággal kell kapcsolódjon a megbízóhoz (mind az alvállalkozó cég, mind a természetes személy), amelyet a megbízási szerződésben lehet kikötni;

• teljesítenie kell a pénzügyi közvetítés személyi feltételeit (Hpt. 8. § (4) bek., 219/D. §).

4.2. Bejelentés- és engedélykötelezettség

A közvetítők közül
      – a függők bejelentés-kötelezettség,
      – a függetlenek engedély-kötelezettség
alá esnek, az engedélyező hatóság a PSZÁF (Hpt. 6/C. § (3) bek.). Átmeneti rendelkezésként független közvetítői tevékenységet 2010. szeptember 30-áig a PSZÁF engedélye nélkül is lehet folytatni (2009. évi CL. tv. 170. § (10) bek.). Megjegyezzük, hogy a felügyelésnél alkalmazandó, egységes jogi háttér és időtáv érdekében az lenne célszerű, ha a fenti időpont előtt engedélyt kérőknek a PSZÁF egységesen 2010. október 1-jével adná meg az engedélyeket.

A megbízó oldaláról engedélykötelezettség kizárólag kiemelt közvetítők igénybevétele esetén áll fenn (Hpt. 14. § (1) bek., h) pont).

A független közvetítők engedélyezésére vonatkozó szabályok (Hpt. 18/C. §) közül több alkalmazása problémás a gyakorlatban:

• Az „általános szerződési feltételeket is tartalmazó üzletszabályzat” (Hpt. 18/C. § (1) bek. d) pont) csatolása kizárólag alkusznál értelmezhető, hiszen a közvetítő és az ügyfél között nem jön létre kötelmi jogviszony. Közvetítő esetén a helyes értelmezés szerint egy ügyféltájékoztató csatolandó, amely tartalmazza azon feltételeket, amelyek alapján a közvetítő az ügyfél irányában eljár.

• Az (engedélyhez kötött) tevékenység megkezdésének dátumaként (Hpt. 18/C. § (1) bek. e) pont) célszerű 2010. október 1-jét (vagy későbbi időpontot) megadni, illetve – ahogy fentebb jeleztük – célszerűnek látszik az ennek megfelelő engedélyezési gyakorlat alkalmazása, így elkerülhető, hogy a piacon egyszerre tevékenykedjenek azonos jogállású, de részben engedélyezett, részben (még) nem engedélyezett közvetítők.

• A közvetítők jelenleg legfeljebb az adatszolgáltatásra való felkészülés (Hpt. 18/C. § (1) bek. f) pont) szándékáról (és nem az adatszolgáltatás teljesítésére való felkészülésről) tudnak nyilatkozni, mivel a PSZÁF-nak a Hpt. 3. § (10) bek. felhatalmazása alapján kiadható elvárásai jelen cikk írásakor még nem ismertek. Fontos megjegyezni, hogy az új szerkezetű közvetítői piac szereplői adatainak jelentésére való felkészülés minden érintettnél informatikai fejlesztést igényel, amelynek időigénye 3-6 hónap – ezt mindenképpen szükséges lesz figyelembe venni a PSZÁF-nak az elvárásai megfogalmazásakor. 

A PSZÁF a közvetítői engedélyezés témájában útmutatót tett közzé, amely a honlapján elérhető.

4.3. Működési feltételek

4.3.1. Szervezeti- és tőkekövetelmények

A pénzügyi szolgáltatás közvetítését főszabály szerint bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó is végezheti (Hpt. 8. § (4) bek.), tehát továbbra sem csak pénzügyi intézmény jogállású cégek működhetnek közvetítőkként. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítése a pénzügyi szolgáltatások egyik fajtája (Hpt. 3. § (1) bek. h) pont), az ezen tevékenységet végzők felügyelete a PSZÁF törvényes feladatai közé tartozik (PSZÁF tv. 4. § (1) bek. c) pont).

Kivétel a főszabály alól, hogy a többes kiemelt közvetítő részvénytársaságként vagy korlátolt felelősségű társaságként működhet (Hpt. 8. § (5) bek.), amelynek legalább ötvenmillió forint induló tőkével kell rendelkeznie (Hpt. 9. § (11) bek).

A fentieken túl a független közvetítőkre a Hpt. 13/E. § további rendelkezéseket is tartalmaz (ezen feltételeket 2011. január 1-jétől kell teljesíteni, de célszerűnek tűnik „egy csomagban”, a független közvetítői engedélyezés során igazolni a fennálltukat a PSZÁF felé):

• A közvetítő vezető állású személyének (ideértve az egyéni vállalkozót is) büntetlen előéletűnek kell lennie, legalább 3 év szakmai gyakorlattal és a 219/D. § követelménye szerinti képzettséggel (az alkusznak – ettől eltérően – szakirányú felsőfokú végzettséggel) kell rendelkeznie.

• A közvetítőnél mindenkor rendelkezésére kell állnia káreseményenként legalább 5 millió forintnak, illetve évente együttesen legalább 50 millió forint összegű felelősségbiztosításnak (az alkusznál ettől eltérően az összeghatárok: 10, illetve 100 millió forint). A biztosításnak meg kell felelnie a 81/2010. (III. 25.) Kormányrendeletben foglalt feltételeknek.

• A többes kiemelt közvetítőnek és az alkusznak rendelkeznie kell a pénzmosás elleni szabályzattal és eljárásrenddel, amelyhez mintaszabályzat a PSZÁF honlapján található.

4.3.2. Felelősség a közvetítői tevékenységért

A függő közvetítő ebbéli tevékenységéért – a Ptk. általános szabályát követve – a megbízó felel (Hpt. 219/C. § (1) bek.), viszont újdonság, hogy a független közvetítő által – ide értve az általa igénybe vett személyeket is – e tevékenysége során harmadik személynek okozott kárért maga a közvetítő tartozik felelősséggel (Hpt. 219. § (1) bek.). Ezen felelősségi szabály „megerősítését” szolgálja a felelősségbiztosítás előírása.

Az új szabály következménye, hogy a PSZÁF-nak közvetlenül is (tehát nemcsak a megbízókon keresztül) kell felügyelnie a független közvetítők működését.

4.3.3. A közvetítői tevékenység személyi feltételei

Az egyik legnagyobb horderejű változást a közvetítői tevékenységet végző személy részére előírt végzettségi követelmények jelentik. 2011. január 1-jétől a közvetítést végző természetes személynek
      –   szakirányú felsőfokú végzettséggel (Hpt. 219/D. § (1) bek. a) pont), vagy
      –   középfokú végzettséggel (Hpt. 219/D. § (1) bek. b) pont) és a b) pont alpontjai szerinti
           valamely szakképzettséggel, illetve hatósági vizsgával kell rendelkeznie.

Kivételt képeznek az áruhitelt közvetítők (219. § (7) bek. és 219/C. § (6) bek.).

A gyakorlatban problémát okoz a különböző felsőfokú végzettségek „szakirányú” voltának megállapítása – ehhez segítségül hívható, hogy a PSZÁF az engedélyezési gyakorlatában a vezető állású személyek kapcsán régóta vizsgálja a megfelelést az ide is alkalmazandó Hpt. 68. § (3) bek.-nek.

Nehézséget jelent a „középfokú végzettség” fogalma, mivel ilyet a közoktatási szabályozás nem definiál. Meglátásunk szerint a középfokú végzettség a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 9. § (8) bek. szerinti pontos terminológiával középiskolai végzettséget, vagyis az érettségit jelenti, felvethető ezért a Hpt. szövegpontosításának a szüksége.

Szükségesnek tartjuk azonban az átmeneti szabályok módosítását: nevezetesen a 2009. évi CL. tv. (Hptn.) 170. § (11) bek.-ében szabályozott 2011. január 1-jei határidőt a szerzett jogok sérelmének elkerülése érdekében a 2009. december 31-én már a piacon lévő közvetítők esetén legalább 2014. június 30-ig el kell tolni, tekintettel az érettségi megszerzésének 2, illetve 3 éves időigényére.

4.3.4. Ügyfél-tájékoztatás

Az ügyfél-tájékoztatás tartalmáról rendelkező új szabályok (219/A. és 219/B. §) közül kiemelendő a 219/B. § (1) bekezdése, amely szerint a független közvetítőnek legalább három szolgáltató versengő termékét be kell mutatnia. Tekintettel azonban arra, hogy a független közvetítő nem feltétlenül minden versengő termékkörben rendelkezik legalább három termékkel, véleményünk szerint adott esetben elegendő kettő, illetve akár a kínálatban szereplő egy termék bemutatása is. (Természetesen a független minőségben való működésnek előfeltétele az, hogy legalább egy termékcsoportban rendelkezzen legalább három, kivételesen – ha a piacon csak kettő elérhető – két termékkel.)

A gyakorlatban nehézséget okoz, hogy a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény szerinti tájékoztatási szabályok e körben felülírják a Hpt. általános szabályait. Tekintettel a több helyen meglévő eltérésekre, meglátásom szerint ez a helyzet nem segíti elő az ügyfelek megfelelő tájékozottságát.

A törvény a független közvetítő kötelezettségévé teszi az ügyféligény felmérését, továbbá a valós ügyféligényen és az ügyfél valós lehetőségein alapuló, szakmailag megfelelő tanácsadást (Hpt. 219/B. § (2) bek.).

4.3.5. A közvetítő díjazása

Az új szabályok egyrészt az ügyfelek védelme, másrészt az ügyletek minőségének emelése érdekében kimondják:

• A közvetítő közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el, az ügyféltől nem, ez azonban nem zárja ki a más tevékenységért való díjazást ilyen irányú megállapodás megléte esetén (Hpt. 219. § (3) bek. és 219/C. § (2) bek.). Megjegyzem, felvethető, hogy a korábbi gyakorlatban sajnos elterjedten alkalmazott „kétoldalú jutalékolás” a Ptk. 221. § (3) bekezdésébe ütközik, ezáltal adott esetben semmis.

• A közvetítői díj időbeni ütemezésének arányosnak kell lennie a közvetített pénzügyi szolgáltatás futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével (Hpt. 219. § (4) bek. és 219/C. § (3) bek.).

Ez utóbbi törvényi követelményt bontja ki a 109/2010. (IV. 9.) Kormányrendelet, amelynek a leglényegesebb szabályai a következők:

• A közvetítői díj szerzési és – ingatlannal fedezett kockázatvállalás és gépjármű-finanszírozási szerződések esetén kötelezően, egyéb esetekben a felek megállapodásától függően, kivéve az alkuszt – fenntartási jutalékból áll (Korm. r. 1., 5. és 6. §).

• A kötelező esetek közül az ingatlannal fedezett kockázatvállalás esetén a fenntartási jutaléknak el kell érnie a közvetítői díj 20%-át (Korm. r. 5. § (2) bek.), a gépjármű-finanszírozás esetén a 70%-át (Korm. r. 6. §). E körben nehézséget okoz, hogy a közvetítői díj fogalmába nemcsak a pénzben, hanem a természetben juttatott térítés is beletartozik (Hpt. 2. sz. melléklet III/35. pont), amelynek megosztása életszerűtlen.

• A szerzési jutalék esedékessége nem lehet korábbi, mint amikor „a pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és az ügyfél között a szerződés létrejött, érvényes, és a pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény megkezdi a szerződésből eredő, ügyféllel szembeni pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségeinek teljesítését” (Korm. r. 2. §).

• A közvetítői díjat a szerzési jutalék esedékessé válásától számított legalább 2 évig vissza kell téríteni (jutalékvisszaírás) azon esetekben, amelyekben a jogszabály szerint kötelező fenntartási jutalék alkalmazása (Korm. r. 3. § (3) bek.), ha a közvetített ügylet idő előtt megszűnik (végtörlesztik, kiváltják, bedől stb.). A jogszabály szövegszerű értelmezése alapján meglátásom szerint ezen időponton belül a kifizetett összes jutalékot (annak 100%-át) kell visszaírni, azonban bizonytalanságot okozhat azon kitétel, amely szerint a közvetítői szerződésben meghatározhatóak „a közvetítői díj visszatérítésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesítés feltételei”. Ezen lehetőség alkalmazására a magam részéről inkább olyan esetekben látok módot, amikor a közvetített ügylet nem szerződésszerű teljesítése, illetve megszűnése nem sérti a megbízó érdekeit, pl. csoporton belüli hitelkiváltás esetén.

• A közvetítői díjat (annak formáját, mértékét, kifizetési feltételeit – különös tekintettel a fenntartási jutalékra vonatkozó minőségi követelményekre –, esedékességének időpontját, ütemezését) a közvetítővel kötött szerződésben, továbbá a pénzügyi szolgáltató belső szabályzatában rögzíteni kell (Korm. r. 3. § (2) és (4) bek.).

A közvetítői díjra vonatkozó szabályokat gépjármű-finanszírozás esetén a 2010. június 1-jét, egyéb esetekben 2010. szeptember 30-át követően közvetített ügyleteknél kell alkalmazni.

4.3.6. Jelentés, adatszolgáltatás

A pénzügyi intézményeknek (pontosabban – feltehetően a jogszabály hibás szövegezése okán – csak a hitelintézeteknek) korábban is kötelességük volt a nem engedélyköteles (ún. „b) pontos”) közvetítőik bejelentése (Hpt. 3. § (9) bek. 2009. december 31-ig hatályos szövege).

Az új 3. § (9) bek. a függő közvetítők esetén továbbra is bejelentési kötelezettséget ír elő, amelyet a 3.§ (10) bek. alapján a megbízó pénzügyi intézménynek kell teljesítenie „a Felügyelet által meghatározott módon és gyakorisággal”.

Megállapítható továbbá, hogy

• az alvállalkozókat független és függő közvetítő esetén is a megbízó pénzügyi intézmény kell jelentse,

• a közvetítő cégek mellett az azok nevében eljáró természetes személyek nyilvántartására is szükség van. Ugyan felmerülhet a kérdés, hogy a Hpt. 188. § erre megfelelő jogalapot ad-e, de a közvetítői tevékenységet ténylegesen végző természetes személyek feltüntetése nélkül nem volna értelme a nyilvántartásnak – ezt akár a jogszabály módosításával is egyértelművé kell tenni.

Meggyőződésünk szerint célszerű, hogy a PSZÁF a 3. § (10) bekezdésben kapott felhatalmazása teljesítésekor figyelembe vegye a nagyon hasonló szabályozási hátteret tartalmazó biztosításközvetítői regiszter tapasztalatait, így különösen a Bit. azon rendelkezéseit, amelyek a felesleges és többszöröző adatszolgáltatások elkerülését célozzák (Bit. 35. § (2) és (5)-(6) bek., pl. hogy a természetes személyek között ne kelljen jelenteni a hitelintézet, a biztosító és a posta munkavállalóit.)

Javasolható továbbá, hogy az új felelősségi szabályokkal való összhang megteremtése és az adatkoherencia biztosítása érdekében a Hpt.-t módosítsák akként, hogy a megbízó intézmény csak a független közvetítőről szolgáltasson adatot, míg a független közvetítő alvállalkozóit közvetlenül a független közvetítő jelentse, hiszen

• a független közvetítő felelős azok tevékenységéért (Hpt. 219. § (1) bek.), és

• a független közvetítő köteles meggyőződni a személyi feltételek fennálltáról (219/D. § (4) bek.).

5. Az új szabályozás értékelése

A jogalkotó az új közvetítői szabályozás megalkotásakor sok év működési tapasztalatait, az európai uniós elvárásokat és a válság indukálta jelenségeket egyszerre kívánta visszatükröztetni, így nagyon sokat markolt. Meggyőződésem, hogy az érintett hatóságok és piaci résztvevők példás összefogása eredményeként elég sokat is sikerült fognunk, tehát a szabályozás alapvető irányaival egyet lehet érteni. Mindazonáltal nagyon sok múlik majd a jogalkalmazás során az egyes szabályok értelmezésén. Az érdekünk közös: a pénzügyi közvetítői szakma legyen magas presztízsű, a megbízó intézmények számára valódi értéket teremtő és az ügyfelek igényeit a lehető legteljesebben és jogszerűen kiszolgáló élethivatás!

(A cikkben tárgyalt témákhoz, kifejtett álláspontokhoz kapcsolódó véleményeket szívesen veszem a ferencz.ivan@fundamenta.hu e-mail címen.)

Dr. Ferencz Iván
vezető jogtanácsos
Fundamenta-Lakáskassza Zrt.

Az MFB-cégcsoportnak a magyar gazdaság motorjává kell válnia

Baranyay László

Baranyay Lászlót nevezte ki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójává Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter – adta hírül az NFM 2010. június 17-i közleménye. (Az MFB-t nyolc éven át irányító Erős János május elején ajánlotta fel a lemondását, azután közös megegyezéssel távozott.) Az MFB honlapjának üzenete szerint „időt vesz igénybe, amíg a társaság új vezetése átvilágítja a teljes banki működést, az új körülmények fényében újrafogalmazza a bank küldetését, stratégiáját, társadalmi szerepvállalását, felülvizsgálja üzleti terveit és termékeit”. A megújulás részletein munkálkodó bank régi-új elnök-vezérigazgatóját az MFB jövőbeni szerepéről kérdeztük.

A megbízatásuk vállalásakor megfogalmazódott, hogy mely területeken törekszenek erőteljesebb hatékonyságra?

A kormányprogram kialakítása során – illetve a kinevezésemkor – a nemzeti fejlesztési miniszter kijelölte a célt: a Magyar Fejlesztési Bankot és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cégeket célszerűen, hatékonyan, takarékosan, átláthatóan, prudens módon kell irányítani. Tevékenységünk nyomán a cégcsoportnak a magyar gazdaság motorjává kell válnia.

Az MFB stratégiájában és üzletpolitikájában várhatóan változnak-e a prioritások, s a szerepvállalásuk újrafogalmazásával kerülnek-e abba új elemek?

Különös figyelmet kapnak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami és önkormányzati fejlesztések és beruházások; a feladatkör most kiegészült az agrár-, a turisztikai- és a vidékfejlesztést szolgáló célokkal.

Milyen vonatkozásokban kívánják s célszerű újrafogalmazniuk az MFB jövőbeni feladatait?

Az új szerep része a kibővült tulajdonosi joggyakorlás, ami az állami szerepvállalás kérdésében összhangban áll az új kormánynak a régitől határozottan eltérő felfogásával. A bank hangsúlyos feladata a jövőben az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek nemzetgazdasági szempontból jelentős fejlesztéseinek, beruházásainak a finanszírozása, különös tekintettel az agrárpiac fejlesztésének, a mezőgazdaság fenntartható fejlődésének, az agrárinnováció elősegítésének, az agrárfoglalkoztatás növelésének és a gazdálkodók integrációs együttműködésének biztosítására.

A megújuló stratégia és üzletpolitika a bankcsoport tagjait miképpen érinti?

A struktúra sok ponton ésszerűsíthető, a tevékenység áramvonalasabbá tehető, és a változó igények kielégítésére is kínálkoznak a mostaninál jobb megoldások.

Készülnek-e lényegi módosításokra a kereskedelmi bankokkal folytatott együttműködés eddig kialakult módszereiben és gyakorlatában?

A változó feladatokkal együtt járnak bizonyos módosítások, de az biztos, hogy az MFB a jövőben sem készül saját fiókhálózatot kiépíteni.

„A testre szabott kiszolgálás komoly versenyelőny”

Interjú dr. Balogh Imrével, az MKB Bank vezérigazgató-helyettesével

Az egyszerűsítésnek, a folyamatok racionalizációjának a leginkább testre szabott szolgáltatások esetében is megvan a maga szerepe – véli dr. Balogh Imre vezérigazgató-helyettes, aki 2010 júliusától a lakossági mellett a vállalati üzletágért is felelős az MKB Bankban.

Balogh Imre

Amikor a legtekintélyesebb múltú vállalati bankként belekóstoltak a lakossági piacba, mennyiben meríthettek a korábbi, teljesen más irányú tapasztalatokból? A személyre szabott kiszolgálás egyértelműen ennek a hozománynak a része, jóllehet, értelemszerűen valamelyest eltérő megközelítést kíván meg a lakossági ügyfeleknél. De személyes pénzügyi tanácsadóink ugyanúgy a valós igényekre, élethelyzetre, lehetőségekre szabott megoldásokat vázolnak fel egy természetes személynek, ahogyan a vállalati referens egy cég képviselőjének. Mindez kicsit líraian hangozhat elsőre, a tapasztalatok viszont azt mutatják: ezzel a rendhagyó szemlélettel komoly versenyelőnyt sikerült kovácsolnunk.

Milyen változást hoz a hagyományosan céges fronton igencsak erős MKB Bank életében, hogy júliustól egy kézben összpontosul a két üzleti terület?

A közép- és nagyvállalati szegmensben, tehát az MKB Bank hagyományos ügyfélkörében megtartjuk az egyedi kezelés megfelelő formáit. Azzal, hogy a leginkább egyedi ügyletek esetében is akadnak egységesen kezelhető részfolyamatok. A komoly hozzáadott értéket képviselő egyediség pedig két dologból áll össze: mennyire tudjuk az ügyfél igényeihez igazítani az egységekből felépített megoldásainkat, és mindezt milyen gyorsan tesszük. A kisebb méretű vállalati ügyfelek esetében ugyanakkor átültetjük a retail fronton már bevált módszerek közül mindazokat, amelyeket érdemes, természetesen a céges sajátosságoknak megfelelően.

Mennyi időt vesz majd igénybe ez az átállás?

A terveink szerint januártól már az új feltételrendszer szerint működünk, bár ezt nem nevezném átállásnak. Egyszerűen csak megkeressük az egyensúlyt a kiszolgálás személyessége és a folyamatok standardizálása között. Ahogyan korábban ezt a retail üzletágban is megtettük, amelynek öt éve töretlen, dinamikus fejlődés lett az eredménye.

Bemutatkozik a 758. számú garanciaszokvány

A nemzetközi ügyletek finanszírozásának biztosítékai közül, jelentőségével a garanciaszokvány emelkedik ki. 2010. július 1-jétől a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) a felszólításra fizetést ígérő garanciaszokványra, az ún. „demand guarantee”-ra nézve megújította a korábbi 458-as szokványát, és életbe léptette az új 758. számú Uniform Rules for Demand Guarantees (URDG) szabálygyűjteményt, amelyben az az újdonság, hogy első ízben garancialevél-mintákat (model forms) is közread. A 758. számú URDG nemcsak kisebb korrekciókat, illetve pontosításokat tartalmaz, hanem a garanciák egységes nyelvezetének kialakítására is kísérletet tesz.

A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) először a 325. számú szokványában foglalta írásba a garanciák banki gyakorlatát. Ezt követte a 458. számú szokvány, a jelenlegi változat elődje. A garanciák működésének szabályozására azonban nemcsak az ICC vállalkozott. Említést érdemel még az UNCITRAL Konvenciója (United Nations Convention on Independent Gruarantees and Stand-by letter of credits) is, amelyre azonban a gyakorlati életben ritkán történik hivatkozás.

Az Európai Unió jogegységesítési törekvése a személyi biztosítékok (kezességek és garanciák) területén is megnyilvánul. A polgári törvénykönyvek egységesítésén dolgozó jogtudósi csoport, az ún. Study Group on a European Civil Code a Personal Securities című ajánlásban jelentette meg az erre vonatkozó eredményeket.

A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara is hasonló feladatra vállalkozott, amikor az új 758. számú URDG-szokvány alapvető koncepciójaként a „híd” szerepét jelölte meg. E célkitűzés nagyszabású feladatot takar: kísérlet egy olyan szabályrendszer megalkotására, amely képes egységes és elfogadható megoldásokat kínálni a világ különböző jogrendszereiben tevékenykedő pénzügyi intézményei számára.

Az ICC célja az volt, hogy a 758. szokvány rendelkezéseibe a garancia mindazon jellemzőit (mint eszenciákat) belesűrítse, amelyek az egyes jogrendszerekben és az operatív banki gyakorlatban azonos tartalommal bírnak; ily módon egységes garancianyelvet és technológiát hozzon létre. Az új szokvány megalkotásának folyamatában az ICC szakemberei nemcsak az elmúlt húsz év tapasztalatait összegezték, azaz nemcsak dokumentáltak, hanem igyekeztek megteremteni a fejlődést (az ICC által modellezett, illetve prognosztizált változásokat) befogadni képes keretfeltételeket is. Természetesen minden olyan törekvés, amely egy ezerszínű pénzügyi és jogi környezetben kíván azonos (minden érintett igényét egyformán kielégítő) alapokat lefektetni, koncepciót alkotni, kompromisszumos jellegénél fogva, számtalan ellentmondás hordozója.

A 758. szokvány minden belső diszharmóniája ellenére azért tekinthető mégis nagyszerű teljesítménynek, mert nem pusztán pillanatfelvétel a mai bankgyakorlatról, hanem a garanciák világát formálni, alakítani kívánó szabályrendszer is.

Mielőtt a 758. szokvány meghatározó ismérveit felvázolnánk, érdemes összefoglalni azokat a területeket, amelyek a szabályozás látókörén kívül estek, és amelyeket az ICC szakértői gárdája egyeztetett állásponttal részben vagy egészben a nemzeti jogok hatáskörébe utalt.

1. A nem szabályozott kérdéskörök közül elsőként a garancia jogi természetének megítélését kell kiemelni. Az egyes nemzeti jogok különböző módon viszonyulnak e problematikához, de az elmúlt évek jogfejlődése határozottan a garancia, mint a garáns (más szóval garantőr) és a kedvezményezett között létrejövő polgári jogi szerződés irányába mutat, még akkor is, ha a szolgáltatás (a garáns fizetési kötelezettsége) és az egyenértékű ellenszolgáltatás (a kedvezményezett igénybejelentési joga) egyensúlyának megteremtése, illetve egymásnak megfeleltetése nehézségekbe ütközik. A 758. szokvány csak áttételesen ismeri el a garanciát, mint szerződést, elsősorban a 10., illetve a 11. cikkely vonatkozó bekezdései által, amelyek a módosítás lehetőségével foglalkoznak.

2. A szokvány gondolati körén kívül esik a garanciák „jogutódlásának” tárgyköre is. Ha egy vállalati fúzió során szervezeti átalakulások következnek be, akkor a nemzeti jogok kompetenciájába tartozik annak a kérdésnek az eldöntése, vajon változik-e a fúzióban résztvevő (és az eredeti jogi személyiségét elveszítő) kedvezményezett státusza: érvényesítheti-e az „új” kedvezményezett (a jogutód) mindazokat a jogokat, amelyek a „régi” kedvezményezettet megillették. A világgazdaságban pregnánsan jelenlévő összeolvadási és felvásárlási folyamatokra – megítélésünk szerint elhibázottan – az ICC, a garanciák transzferálhatóságával igyekezett megoldást nyújtani.

3. A fentiekkel összefüggésben az új szokvány főleg a nemzeti jogokra, illetve az aktuális banki gyakorlatra bízza a kedvezményezett személyének és jogosultságának vizsgálatát is. Ezen a területen a szabályozás elmaradása azért nem szerencsés, mert a banki standardok egyértelműen az egységesülés irányába mutatnak, illetve mert a jövőbeni kedvezményezettek számára éppen ezek a szabályok bírnak kiemelt jelentőséggel.

4. Nem terjed ki a szabályozás a következő nagy horderejű tárgykörökre sem:

   • csalárd igénybevétel tényállásának rögzítése;

   • csalás gyanúja esetén követendő eljárás: nevezetesen, hogy maga a garáns, vagy csak a megbízója jogosult-e a fizetés leállítását lehetővé tevő ideiglenes vagy végleges bírói döntést kérelmezni;

   • követendő eljárás a jogtalan diszhonorálás esetén: a garáns kártérítési kötelezettsége a kedvezményezett iránt, ha annak igénybejelentését jogalap nélkül megtagadta vagy késleltette.

5. Helytálló módon nem foglalkozik a 758. szokvány a garancia sorsával olyan kritikus esetekben sem, amikor a pénzintézet, a kedvezményezett vagy éppen a megbízó ellen indul felszámolási- vagy csődeljárás. Ezek a kérdések annyira bonyolultak, és olyan mélyen ágyazódnak be a nemzeti jogrendekbe, hogy nem képezhetik egy „soft law” (nem kodifikált jog) tárgyát.

Sajnálatos módon azonban az új 758. számú URDG-ben számtalan olyan cikkely található, amelyek megalkotása során az ICC szakembereit „jogalkotási láz” ragadta magával, és olyan kérdésekben is állást foglaltak, amelyek szinte valamennyi nemzeti joggal ellentétesek.

Rendkívül problémás cikkely a 28., a 29., illetve (részben) a 31. paragrafus tartalma; ez utóbbit az ICC az okmányos meghitelezés szokványából (UCP 600) emelte át, és érvényesíthetetlensége már a szokvány vitájában sem lehetett kérdéses, hiszen számos nemzeti bizottság hívta föl erre a figyelmet. Az idézett cikkelyek a garáns és az általa bekapcsolt banki levelező partnerek (pl. értesítő bank), illetve az igénybe vett egyéb szolgáltatók (pl. szállítási szolgáltatók) felelősségének kizárásáról szólnak olyan tevékenységek körében, amelyeket a garáns a megbízójával létrejött megbízási szerződés alapján köteles ellátni, és amelyekért díjazásra jogosult. Példaként említhető a felelősség kizárása a bank által átvett, de elveszített okmányokért vagy csonkoltan továbbított üzenetekért, illetve hibásan lefordított és továbbküldött szövegrészekért, valamint mindezek következményeiért.

A 758. szokvány elsődleges célja az, hogy a garanciaügyletre, mint egységes egészre tekintsen, és minden érintett résztvevő számára valamilyen útmutatással szolgáljon. Központi eleme a garantőr feladatainak részletezése, de mind a megbízóra, mind a kedvezményezettre nézve megfogalmaz jogokat és kötelezettségeket. Éppen ez a garanciát, mint pénzügyi instrumentumot, és mint banki terméket egységesen és folyamatában (technológiájában) szemlélő megközelítési mód az oka – minden pozitívuma ellenére – a szokvány egyik legnagyobb hibájának: az egyes cikkelyekben keveredik és összemosódik a két egymástól teljesen elváló jogügylet: a garáns és a megbízója közötti megbízási szerződés, illetve a garáns és a kedvezményezett között létrejövő garanciaszerződés.

Ha a szokvány a címében azt jelzi, hogy az ún. demand guarantee-vel kíván foglalkozni, akkor talán helyesebben járt volna el, amennyiben kizárólag a garanciaszerződésre összpontosít, vagy legalább egyértelműen és jól felismerhetően elválasztja egymástól a két jogviszonyt.

Az egzakt elhatárolás nem elméleti kérdés, nem teoretikus játék, hanem logikusan következik abból az alapvetésből, amelyet maga a szokvány is megfogalmaz az 5. cikkelyében: a garancia mind a mögöttes jogviszonytól, mind a megbízási szerződéstől független ügylet.

A 758. szokvány másik jelentős problémája az okmányos meghitelezéssel – és különösen annak új szokványával, az UCP 600-zal mutatott, rendkívüli hasonlatossága. Bár vitathatatlan a nemzetközi pénzügyi közösség jogos érdeke, hogy az első fizetési felszólításra szóló garanciáktól – azok magas kockázati kitettsége miatt – az ún. okmányos garanciák felé mozduljon el, mégis a két szokvány jól érzékelhető azonossága több szempontból is káros. Alapvetően nem az egységes tartalmú „terminus technicusok” használatáról van szó, amely az új szokvány legnagyobb újdonsága, és amely a teljes 2. cikkelyt kitölti,  hanem arról, hogy e fogalmak, valamint néhány tartalmában szinte teljesen azonos rendelkezés (így pl. a 11., 28., 29. cikkelyek) miatt a két pénzügyi instrumentum alapvetően különböző jellege összemosódik.

Mindennemű hasonlóságuk, így különösen okmányos jellegük és az alapügylettől való függetlenségük ellenére sem szabad az okmányos meghitelezést (akkreditívet) a (bank)garanciával összekeverni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a garancia minden okmányos feltétele ellenére sem kötődik pozitív eseményhez (azaz teljesítéshez), hanem lényegét és funkcióját tekintve valamely negatív esemény (pl. szerződésszegés) valószínűsíthető bekövetkezésére kidolgozott és alkalmazott biztosíték. A garancia ily módon kockázatkezelési módszer, amely lehetővé teszi, hogy a jelenbeli hitelező (pl. az eladó, aki egyben a jövőbeni kedvezményezett) a garánsra hárítsa át azokat a kockázatokat, amelyek a főkötelezett személyéből származhatnak (pl. a vevő nem fizet). A kockázatok allokációja akkor hatékony, azaz a jelenbeli jogosultnak akkor áll érdekében ezt az eszközt igénybe venni, ha a jogát gyorsan (és nem egy hosszadalmas procedúrában) tudja érvényesíteni, és nem kell igényét „vaskos okmányhalmazokkal” bizonygatnia.

A 758. szokvány azonban, ahogy elődje is, ez ellen „dolgozik”. Természetesen érthető és akceptálható a garáns kettős ellenérdekeltsége: a garantőr minden tőle telhetőt megtesz nemcsak a jogosulatlan igénybevétel ellen (amely törekvésében egyértelműen támogatandó), hanem megbízója érdekének érvényre juttatásában (védelmében) is. Ugyanakkor a garancia okmányos jellegének túlhangsúlyozása ahhoz az eredményhez vezethet, hogy a pénzügyi szektor e banki termék területén is forgalomcsökkenést kényszerül majd elszenvedni úgy, ahogyan az az okmányos meghitelezések körében is bekövetkezett (a csaknem 500 típushiba, illetve a lehívás bonyolultsága miatt).

A garancia kedveltségét tovább csökkentheti a 758. szokvány sok helyen homályos tartalmi és nyelvi kivitelezése is. Egy olyan pénzügyi instrumentum esetében, amelynek a célja és értelme a kockázatok megosztása különböző nemzetiségű kedvezményezettek és garánsok között, nem szerencsés, ha az irányadó szokvány olyan anglicizmusokkal, szóvirágokkal és különös prepozíciókkal terhes, amelyek a banki gyakorlatban járatlan kereskedők számára érthetetlenek. Ha azonban a kedvezményezett a szöveg bonyolultsága láttán visszahőköl a garancia alkalmazásától, akkor az okmányos garanciák iránti igény egy másik, az USA pénzügyi piacán kidolgozott garanciára, az ún. „standby letter of credit”-re terelődhet át.

A számtalan kisebb-nagyobb szakmai aggály mellett a szokvány talán legsúlyosabb hibája a 33. cikkely rendelkezése, amely a garancia átruházhatóságáról szól: „A garancia csak akkor ruházható át, ha az »átruházhatóság« tényét magáról kifejezetten kinyilvánítja, amely esetben a garancia csak a teljes összegre nézve, (de) egynél többször is átruházható.”

A 33. cikkely fentiekben idézett a) bekezdése nemcsak azért aggályos, mert a legtöbb nemzeti jog kifejezetten tiltja a garancia átruházását, hanem, mert felesleges is, hiszen, ha a garáns mégis hozzájárulna az „átruházáshoz”, akkor szinte teljes bizonyossággal egy új garanciaszerződést fog a kedvezményezett számára ajánlani.

Az átruházás technikai szabályairól szintén megállapítható, hogy szellemiségükben és megoldásukban az okmányos meghitelezés rendelkezéseire „hajaznak”.

Míg az akkreditív esetében a benyújtandó kereskedelmi okmányok, így különösen a tulajdonjogot megtestesítő „marine bill of lading” (tengeri hajóraklevél) kiállítási, forgatási (átruházásai) szabályai az évszázadok gyakorlata, majd megszületett jogszabályok alapján egyértelműek, addig a garanciában olyan okmányokat kell előírni, amelyek a „nem-gyártást”, vagy a „nem-teljesítést” bizonyítják.

Miután a „nincs” igazolása szinte képtelen feladat, a garáns meg fog elégedni a kedvezményezett „egyszerű” igénybejelentésével („demand”) és az azt alátámasztó nyilatkozatával. Ebben a „támogató nyilatkozatban” („supporting statement”) a kedvezményezett azt köteles megjelölni, hogy a megbízó a mögöttes jogviszony szempontjából, mely tekintetben van szerződésszegésben.

Minden okmegjelölés ellenére sem „kukucskálhat ki” azonban a garáns a garanciaszerződésből. Miután a garáns – a garancia absztrakt jellegéből eredően – nem vizsgálhatja az alapügyletet, köteles elfogadni az új kedvezményezett nyilatkozatát, bármi is legyen az. A garánst ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni nemcsak illetlenség, hanem szakmai nonszensz is.

Ha azonban a garáns (önmaga és a megbízója érdekében, védelmében, illetve a csalárd igénybevételt meggátolandó) a mögöttes jogviszonyt mégis vizsgálni kívánná, akkor a garancia függetlenségét töri meg (tagadja meg), és jogait kezesként kezdi gyakorolni.

Mindezeken túl a 758. szokvány 15. cikkelyének a) bekezdése, amely a támogató nyilatkozatról rendelkezik, már önmagában is alkalmas arra, hogy a garanciát könnyedén kezességgé alakítsa, hiszen nem pontosan tisztázott, hogy a (mindenkori) kedvezményezettnek milyen mélységben kell a szerződésszegés tényét nyilatkozatával „alátámasztania”. Félő, hogy a banki gyakorlat a szerződés „beszívásának” irányába mozdul el, hiszen a kezesség egyértelműen előnyösebb pozíciót biztosít a bank számára.

Összegezve megállapítható, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara kétségkívül vitathatóan járt el, amikor az új 758. számú URDG-szokvány kialakítása során nem volt képes markánsan elhatárolódni a „szeretett” akkreditívtől.

Közismert tény az is, hogy az ICC szakemberei már dolgoznak azokon a nemzetközi vizsgálati standardokon, amelyek a garanciákban benyújtandó okmányok vizsgálatához kívánnak útmutatással szolgálni.

Mindez két következménnyel is járhat: egyrészt a (bank)garancia absztrakt jellege – az okmányvizsgálati standardokon zátonyra futva – esetleg „széttöredezhet”, másrészt tovább gyengülhet a kedvezményezettek érdekérvényesítő képessége is, amely különösen a kis- és közepes exportőrök esetében jelenthet komoly problémát.

Gulyásné dr. Csekő Katalin PhD

Húsz éve operációs területeken

Dr. Kozák Judit (51 esztendős – Miskolc, 1959), 2010 júliusától az Allianz Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Külkereskedelmi Főiskolán 1981-ben szerzett diplomát, majd különböző szakmai tanfolyamokon, például folyamatmenedzsment-kurzuson is képezte magát. Aktív angol és orosz nyelvismerettel rendelkezik.

Kozák Judit

Két évtizede dolgozik a bankszakmában. 1990-től a CIB Bank (akkor Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt.) okmányos ügyletekkel és loro számlavezetéssel foglalkozó ügyfélreferense. Öt év múlva a Westdeutsche Landesbank Hungária Rt. főosztályvezetője, itt a front office kialakítása mellett a lakossági és vállalati számlavezetés és bankfiók, illetve a devizaszámla-kezelés szakmai területeit irányítja. 1996-tól a Rabobank Hungária Rt. operációs főosztályvezetőjeként a pénzintézet hazai és nemzetközi pénzforgalmáért felel, továbbá a banki folyamatok és szabályzatok kialakítása mellett az integrált MicroBanker-rendszernek (a Flexcube régi verziójának) a bevezetésében is részt vesz.

2001-től a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. rollout menedzsere (projektmenedzsment területen), s e társaságnál szintén az integrált banki rendszer bevezetésének előkészítésén dolgozik; majd 2002-ben néhány hónapig a Hanwha Bank Magyarország Rt. fiókigazgatója. Még ugyanabban az évben az IC Bank Zrt. ügyvezető igazgatója lett, négy évig foglalkozott a banküzem átalakításával, majd irányításával, projektekkel és a belső folyamatok optimalizálásával, valamint a Flexcube-rendszer bevezetésével.

2006 áprilisától az Allianz Bank Zrt. ügyvezető igazgatójaként az újonnan alapított hitelintézet banküzemének kialakításán, irányításán, továbbá itt is a Flexcube integrált banki rendszer bevezetésén munkálkodik; 2009 júliusától a bank igazgatósági tagja és vezérigazgató-helyettese (vezetése alá tartozik az IT és az operáció); 2010 júliusától pedig a társaság igazgatóságának elnöke és az Allianz Bank vezérigazgatója.

Kozák Judit az elnök-vezérigazgatói székben Hegyi Gábort követi; míg az eddigi vezérigazgató-helyettesi posztját (szintén júliustól) Menczel Péter tölti be.

Kontrolling elméletben és gyakorlatban

Menczel Péter (38 esztendős – Budapest, 1972) ez év júliusától az Allianz Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Menczel Péter

1991–1992-ben a City University of New York hallgatója (Hunter College); 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerez közgazdászdiplomát; utolsó éves egyetemistaként féléves belgiumi ösztöndíjjal Namurben tanult (Facultés Universitaires Notre-Dame de la Paix). Angol és francia felsőfokú (közgazdasági szakszókinccsel bővített) nyelvismerettel rendelkezik. 1998-tól szinte minden esztendőben részt vett hosszabb-rövidebb szakmai továbbképzéseken. Pályáját 1997-ben a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és Kutatási Főosztálya elemző közgazdászaként kezdte, 2000-től ugyanitt a Statisztikai főosztály elemzője.

2001-től az Erste Bank Hungary Rt. szenior kontrollere (Kontrolling osztály); 2003 novemberétől egy éven keresztül az Erste–Postabank-integráció idején a számviteli- és kontrollingintegrációs projektben a két bank MIS-rendszerének (MIS: management information system – vezetői információs rendszer) megfeleltetésén dolgozott; 2005 októberétől a Stratégiai kontrolling csoportvezetője.

Több publikációja jelent meg szakmai folyóiratokban (Bankszemle, Közgazdasági Szemle), illetve korábban az MNB Füzetek sorozatban; az elmúlt öt évben bankmérlegelemzést és banki kontrollingot oktatott a Bankárlépzőben.

2006 áprilisától az Allianz Bank Zrt. Kontrolling főosztályának vezetője (a bank alapító tagjaként legfontosabb feladata a MIS kidolgozása és folyamatos fejlesztése); emellett 2007 végétől az Allianz Hungária Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár és az Allianz Hungária Egészségpénztár igazgatótanácsi tagja. 2008-tól a hitelintézet kockázatkezelési, számviteli, kontrolling és IT-biztonsági területeit felügyelő pénzügyi igazgatója (CFO); 2010 júliusától – az elnök-vezérigazgatói posztra kinevezett Kozák Judit helyére lépve – a bank vezérigazgató-helyettese.

Hegedűs Zoltán
A menedzser Bibliája

Kairosz Kiadó, 2010

A címbeli Biblia itt valóban a Szentírást, a Könyvek Könyvét jelenti. A Biblia két évezrede az emberiség jelentős hányada számára a legfőbb vallási, világnézeti, életviteli útmutató, és ebbéli rangjának elismerése tükröződik abban, hogy a köznyelvi szóhasználatban e megnevezéssel illetik a valamely tudás könyvbe foglalható összességét tartalmazó műveket is. Hegedűs e könyvében azt mutatja be, hogy – meggyőződése szerint – a Biblia tanításai megbízható útmutatást, szilárd lelki támaszt kínálnak a mai kor menedzserének is nehéz mesterségének gyakorlásához.

Emeljük ki rögtön, hogy ez nem valláspropaganda, és nem hittérítési törekvés. Mindaz, amit elmond – a bölcsesség és útmutatás, amelyet a Bibliából ízelítőként, buzdításként elénk idéz – mindenki számára hasznos és értékes lehet, aki jó utakat és megoldásokat keresve, azok szerint akarja élni az életét. Közhely, hogy a Biblia mindenkié, aki hajlandó hozzá fordulni. Továbbá, Hegedűs mondandójában nincs olyan, ami jó, hasznos lenne a menedzsernek, ám kevésbé értékes mások számára. Tény, hogy ő azt formálisan a menedzsereknek kínálja. Amint a Kairosz ajánlója írja, „A könyv tíz fejezetben, több mint kétszáz bibliai idézettel kívánja bizonyítani, hogy a Szentírás kihagyhatatlan és kifogyhatatlan tananyag egy mai menedzser számára. A szerző húszéves vállalatvezetői tapasztalataira támaszkodva olvastatja és hozza közelebb hozzánk a könyvek könyvét.”

Ám ki az, aki nem kerül szembe a munkájában, életében, kapcsolataiban, törekvéseiben többé-kevésbé rendszeresen ilyen kérdésekkel, problémákkal, még ha nem is neveztetik menedzsernek? Ezért aligha túlzott állítás, hogy nincs, akinek ne lenne érdemes elolvasnia ezt a könyvet, függetlenül attól is, hogy hisz-e annak vallásos tartalmában. Hinni ehhez csak egy alapelvben kell: hogy ostoba, aki nem igyekszik másoktól tanulni, még ha azok más eszmerendszer hívei is! Elvégre: „Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy” (Szent István Társulati Biblia, Bölcsesség Könyve, Bölcs 6,17 – OP). És végletesen ostoba, aki bármiről is azt hiszi, hogy más nem tudhatja azt nála jobban. „Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.” (Magyar Biblia Tanács, Példabeszédek könyve, Péld. 11,2 – OP).

A szerzőről olvashatjuk, hogy közgazdász, vezetőképző tréner, aki tizenkét évet töltött el magyar ipari és kereskedelmi cégek különböző pozícióiban, majd közel húszat nagy multik vezetésében, nemzetközi koordinációjában illetve azok helyi felső vezetésében. Az Aral és a British Petrol cégek korábbi magyarországi ügyvezetője volt. Könyvében hangsúlyosan vállalja, hogy hisz a Biblia tanításában. Mondandójának értelmezéséhez és értékeléséhez alapvető értenünk ennek mikéntjét – íme az ő szavai: „A Biblia nem azért szent, mert tökéletes, hanem mert a tökéletlenségében is a legfontosabb útmutató a tökéleteshez. A Biblia holisztikussága az isteni és emberi fejlődéstörténet: maga az Élet!” „A legfontosabb törvények és tézisek tekintetében valóban nem maradhat el »egy ióta vagy egy vesszőcske« sem (Mt 5,18) [könyvében a bibliai idézetek forrása: Ó- és Újszövetségi Szentírás, Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997], de a Biblia legtöbb tanítása nem szó szerint, hanem analógiákon, utalásokon, példákon, gondolati ütköztetéseken és időnként költői túlzásokon keresztül mutat helyes utat az embernek.”

Nyíltan vállalja, hogy a Bibliát illetően „nem vérbeli írástudó”, hanem annak bölcsességét felfedezni igyekvő laikus. Ezt pedig a mondandója szempontjából pozitívumként értelmezi: „laikusságom talán előnyére és hasznára is válhat e könyvnek. A képzett teológus, a bibliakutató minden bizonnyal nagyobb biztonsággal és magasabb szinten elmélkednének a Biblia tanításáról, de valószínűleg nehezebb lenne beleképzelni magukat egy vállalati vezető gyakorlatába, a menedzser előtt torlódó kihívások és dilemmák mindennapos útvesztőjébe, ami számomra mégis csak egy testközeli élmény.”

Nem ígér királyi utat a Biblia bölcsességéhez. „Nem könnyű olvasmány, tiszta fej és nagy kitartás kell hozzá, egy-egy része csak sokszori olvasás után lesz igazán érthető, izgalmas, felháborító (vajon ő ezt hogyan érti? – OP), megnyugtató vagy megdöbbentő (és ezt? – OP) – de csodálatos és kihagyhatatlan.” És meghatározó jelentőségű, hogy fogadjuk meg a tanácsát: „Vessük le az előítéleteinket! Hagyjuk magára a meggyőződést vagy világnézetet. Mindenki legyen maximálisan nyitott, tegye magát újra starthelyzetbe. A bölcsességnek fontos alapja a dolgok újbóli átgondolása, a folyamatos megújulási készség. A sikeres vállalkozásnak is ezek a legfontosabb fundamentumai. Szent Pál zseniális mondatával: »Boldog, aki nem ítéli el magát azzal, amire elhatározza magát.« (Róm 14,22)”

A Biblia relevanciájáról mondja: „Vajon milyen konkrét szakterületeken lehet segítség számunkra a Biblia? A következő fejezetekkel remélhetőleg sikerül meggyőzni a kétkedőt is arról, hogy a cégvezetés és vállalkozásfejlesztés szinte minden részterületén. A rendező elvek keresése, a vállalati stratégia kialakítása, a vezetés módszertana, a személyzeti tanok és az üzleti etika témájában kiváltképpen.” És ezt finomítva: „A Biblia példái, kijelentései és útmutatásai természetesen a menedzser számára is mindenekelőtt szemléletet nyújtanak, a világ dolgainak, köztük a gazdasági dolgoknak helyes értelmezését és értékelését, de azért bőven találunk benne azonnal hasznosítható, egészen konkrét praktikákat és technikákat is.” Mindehhez, könyvének tartalmát így mutatják a fejezetek címei: • Értékkövetés – Kire hallgassunk? Milyen elveket kövessünk? • Filozófia és stratégia a munkában • Személyzeti munka (HR) – Mit tudok magamról és mit tudok másokról? Mit akarok magammal, és mit akarok másokkal? • Kommunikáció és érdekérvényesítés – Fegyver-e a szó? • Vezetés- és döntéselmélet – Nehéz-e vezetni, nehéz-e dönteni? • Erkölcs, üzleti és vállalati etika – Ismerem? Követem? • Vállalkozás és politika – Társadalmi felelősségvállalás – Ezekre vajon hogy tekintsünk? • Környezetvédelem – Fenntartható fejlődés – Kié a világ? • Változásmenedzsment – Folyamatos megújulás – De miért? • Az élet kihívása és az arra adott válasz. Ezekben több mint kétszáz idézet segít megismerni a Biblia vonatkozó tanításait, és – ami még sokkal fontosabb – igyekszik kedvet csinálni ahhoz, hogy ennél sokkal alaposabban is felfedezzük magunknak a Szentírást és tanításait.

Könyve végén Hegedűs „praktikus tanácsokat” (az ő fejezetcíme) is ad a Biblia tanulmányozásához, így egyebek közt, hogy tisztelettel, mégis kritikusan olvassuk azt. Ez pedig magára e művére is elmondható. Egyes kijelentéseire ebben a mai világban bizony felhorgad bennünk a kétely. Így például bárcsak igaza lenne abban a nyitó tételében, hogy „az etikusan működő, az erkölcsi szempontokat is komolyan figyelembe vevő cégek hatékonysága, sikeressége és főleg élettartama meghaladja a többiekét.” Tényként azt is nehezebb belátnunk, hogy „a világ eredetileg jóra teremtetett”.

A mai, az egész világunkat alapjaiban aláásó értékválságban kétségtelenül igaz megállapítása, hogy „a jövőnk záloga csak egy biztos és bevált eszmerendszer meggyőződéses követésében kereshető”. Ehhez felhozott idézete: „Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták” (Mt 7,25). Ám a racionális gondolkodás híveit igencsak gondolkodóba ejtheti azzal, hogy „az élet okának és céljának vagy az örök értékeknek a keresését, az istenkeresést csupán tudományos alapokra helyezni hiábavaló szándéknak tűnik.”

Értelmezései, következtetései egy részénél kényelmes véleményként kínálkozik, hogy belemagyarázza a Biblia szavaiba a mondanivalóját. Haszontalan és ezért rossz is azonban ennél leragadni. Ő a Bibliáról mondja: „Az egész Szentírás tele van izgalmas útkereséssel, vívódással, civódással, lázadással, győzni akarással, harccal, buzdítással, a meg nem értésből a megértésig való eljutással, állhatatossággal és kompromisszumkereséssel.” Így érdemes birkóznunk Hegedűs felvetései mentén a Biblia többé-kevésbé kódolt gondolataival és azok nekünk nemegyszer szokatlan vagy egyenesen idegen nyelvezetű megfogalmazásaival. Így például meggondolkodtató a levezetés, amelynek szavai szerint: „kétségtelen, hogy az Újszövetség a kereszténység ősmenedzsereitől, az apostoloktól nem kevesebbet, mint a teljes odaadást és önfeláldozást, a totális »személyes innovációt« várja el, amikor azt mondja: »Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága« (Mt 5,13-14)”. Másrészt viszont világos és elvitathatatlanul igaz, amit ugyanehhez az idézethez köt: „A mai kor menedzsere is csak akkor lehet jó vezető, ha van benne odaadás, önfeláldozás, fényt mutatva viszi a csapatát jó irányba, akár sötétben is. Egyébként megmarad egyszerű, technokrata irányítónak, vagy – ami még rosszabb – parancsolgató, pózoló bábunak.”

„A Biblia értelmezésében a munka megkapja legmagasztosabb jelentését: isteni jellegű tevékenység, részvétel a Teremtésben” – írja. Valljuk be, a kényszerűen is munkából élők nagy részének inkább a bűnbeesés reánk öröklődött büntetését jelenti, hogy „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél.” „Minden munkának is a jót kell szolgálnia” írja Hegedűs, majd később egyebek közt így folytatja: „Miközben a talentumokkal gazdálkodunk, nem vezethet bennünket egy öncélú telhetetlenség, saját vagyonunk mindenáron növelése vagy cégünk profitjának, növekedésének, shareholder value-jának napjainkban a végtelen magasságokba emelt szentháromsága, mert másokra is gondolni, másoknak is segíteni kell.” Bizony nagy kérdés, mennyiben követheti ez utóbbiakat, aki itt és most menedzserként hosszú életű és jól megfizetett akar lenni egy cégnél. És ugyan szintúgy becsülendő, tisztes nézete a szerzőnek, hogy „Örülök mások sikereinek, de én is megmutatom, mire vagyok képes!”, ám versenypiacon, sőt a mai cégek és intézmények belső viszonyai közt is ugyancsak nehezen lehet ez a stratégiánk.

„... felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van” (Fil 3,13) idézi, és e Szent Páltól vett szavakhoz a következőket köti: „A jövő sikere, hogy rá koncentrálj, és – egy idő után – felejtsd el a múlt hibáit, szégyeneit, sérelmeit, eredményeit és akár dicsőségeit is!” Ez ismét csak előtérbe hozza, hogy az itt olvashatókat ne abszolút érvényű, konkrét útmutatásként, hanem mérlegelendő irányelvekként kezeljük (hiszen, ennél maradva, jól tudjuk, hogy aki nem ismeri a múltat, az arra van kárhoztatva, hogy ismét elkövesse annak hibáit!). A bibliai idézetekből levezetett gondolatmenetei általában nem azt mondják meg, hogy pontosan mit is tegyünk, hogyan álljunk az élet dolgaihoz és feladataihoz, hanem hogy miként gondolkodjunk, mérlegeljünk, milyen elvek szerint alakítsuk a tetteinket, és a magatartásunkat. A Szent Pál-i idézettel arra a – kétségkívül helyes és hasznos következtetésre vezet, hogy ne a múltba nézést vessük el, annak hasznos tanulságaival, hanem kerüljük annak veszélyét, hogy a múlton való rágódás megakadályozzon az előbbre lépésben. És vajon a nagyobb cégek hány százalékában dolgozhat a menedzser Szent Pál következő gondolata szerint: „Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van, ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok.” (1 Kor 9,17)?

Minden menedzser – és általában minden bölcs ember – aranyszabálya, hogy „Ó, Uram, add, hogy képes legyek csukva tartani a számat, amíg nem tudom, miről is beszélek!” Ön- és közveszélyesen ostoba, aki mielőtt bármit is szól vagy tesz, nem mérlegeli eléggé a másik fél szavait és tetteit, s akit nem az vezet, hogy az üzleti életben nincs helye a haragnak. Íme ehhez Jakab leveléből: „Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra!” (Jak 1,19)

Azoknak pedig, akiknek ellenérzései vannak a Biblia vallásos fogantatásával szemben, Hegedűs szavai: „Az ember gyakran kirekeszt, az evangélium Istene azonban soha.”

Dr. Osman Péter

A művészet képes enciklopédiája sorozat
Egyiptom; Reneszánsz; Barokk; Szecesszió; 20. század

Vince Kiadó, 2010

A szépségre fogékony ember számára mindig csodás élmény a képzőművészetek alkotásainak szinte kimeríthetetlen kincsestárában kalandozni. Az igazán jó albumok ebben nagy segítségünkre vannak, hiszen – ragyogjon a nap vagy zúgjon rosszkedvünk tele – mindig örömet, kikapcsolódást, legalább pillanatnyi nyugalmat találunk bennük. Nélkülözhetetlenek persze ahhoz is, hogy megismerkedjünk az emberiség kultúrájának ezzel a kiemelkedő jelentőségű részével, amelynek – minél jobb – ismerete elengedhetetlen része a szellemi alapfelszereltségünknek. Nem utolsó sorban pedig különösen értékes útmutatást, felkészítést ahhoz, hogy ha alkalmunk adódik múzeumokat, kiállításokat, gyűjteményeket meglátogatni, tudjuk előre, mit akarunk feltétlenül eredetiben is megnézni, s már ismerősként találkozzunk e remekekkel.

A tavaszi könyvkiadásnak ezért minden bizonnyal egyik legnagyobb szenzációja a művészeti könyvek egyik legjobb honi kiadójának új sorozatában megjelent öt gyönyörű kötet, amelyek mindegyike a művészet csodálatos világának egy-egy kimagasló területéről ad gazdag áttekintést. A teljes sor szinte ellenállhatatlan csábítás a képzőművészetek híveinek, s aki megengedheti magának, bizonyára alig várja, hogy kézbe kaphassa a köteteit. (Nem mellesleg, csodálatos ajándékul is szolgálnak.) Az első öt után következik majd: • Görög és római művészet • Bizánc és a korai kereszténység • Román stílus • Gótikus művészet • Neoklasszicizmus • Impresszionizmus • Szürrealizmus • Afrikai művészet (a szecesszió egyik nagy ihletője – OP) • Kína és Japán (a japán művészet szintúgy – OP) • Amerika ősi művészete • Iszlám (milyen kevéssé ismert errefelé, pedig kellene ismernünk! – OP) • Óceánia művészete.

A Vincénél azt is megszokhattuk, hogy albumainak minősége semmivel sem marad el a világ élvonalától. Az elegáns kötetek egyenként mintegy 330 oldalon a tárgykörük bámulatos képtárai, amelyben a bemutatott művészet az építészettől a szobrászaton és festészeten át a bútorművészetig ível. Rendhagyónak is nevezhető, sajátos vonásuk, hogy bennük nem találunk az ilyen könyvekben szokásos művészettörténeti ismertető és elemző írásokat – a fejezetek rövid bevezetőin túl csak a bemutatott művek címét és pár alapadatát közlik, s hagyják, hogy a látvány önmagáért beszéljen, megragadó szépségével, szellemi erejével, s így adjon lebilincselő panorámát a nagy korszakok művészetének kiemelkedő alkotásairól. Kalandozásainkhoz mindegyikről megtudjuk viszont, hogy hol található. A kötetek végén ehhez kronológiai táblázatok, s a legfontosabb művészek életének fő állomásait jelző életrajzi vázlatok csatlakoznak.

Amint erősödik világunkban a mindent elnyeléssel fenyegető konzumértékrend, úgy kapnak egyre fontosabb, új szerepet a művészet több évezredes kincsestárát bemutató művek, mint e sorozat darabjai is. Alaprendeltetésük ma is a gondolatformálás, a lélekemelő gyönyörködtetés. A művészetek ismerete, az ebben való jártasság amúgy sem valamiféle, a külvilágnak szóló cicoma, hanem alapvető forrása annak, hogy élvezzük az alkotásokat, a szellemünk gyarapodjék általuk. Emellett sokat segítenek abban, hogy a kultúra, sőt általában a gondolatok világában biztosabban meg tudjuk különböztetni a valódi értékeket a gagyitól, vagy akár a pillanatnyi aktualitástól, a szépet, jót, szellemiekben hasznosat az ízlés- és értékromboló vírustól, erre pedig mind nagyobb szükségünk is van.

Ez az öt kötet kitűnő alapot ad ahhoz is, hogy elgondolkodjunk arról, mi teszi a valódi művészetet. Rájöhetünk: az, hogy alkotásai örökérvényűek. Az, hogy az idő múlásával talán másként látjuk őket, másképp reagálunk rájuk, mást érzünk meg bennük, de a vonzerő, amelyet reánk gyakorolnak, a szellemi közösség, amelyet velük érzünk, nem gyengül. Talán nem túl rossz megközelítés azt mondanunk, hogy az a valódi művészet, amely évszázadok távolából is, korszakok és ideálok változásain keresztül is képes megragadni bennünket. Ilyen remekek sorakoznak az első négy kötetben (a kép teljességéhez meg kell jegyeznünk, hogy a szerkesztők a Barokkba foglalták bele – igaz, meglehetős röviden – a rokokót is).

A 20. század művészetét bemutató albumban láthatókat illetően ugyan ítéljen, akinek joga is, mersze is van hozzá, ám aligha kétséges, hogy azok így sokban az előzőek ellenpontját adják. Elvitathatatlan, hogy nem egy ebben szereplő mű láttán felmerül a kérdés, amely a korábbiaknál soha nem tolakodott fel: mi ebben a művészet (hacsak az nem, hogy jól jeleníti meg a kor kevéssé épületes szellemiségét)? S e század nem egy híres művészéről tudjuk, hogy alkotásai kisebb-nagyobb hányadának értékelésében jelentős szerepe, netán főszerepe van a marketingnek, amelyet a Mester zseniálisan erősített a közszerepléseivel, életmódjával, megnyilvánulásaival. Akinek kedve van, próbáljon az első négy kötetben találni olyan műveket, amelyek hasonló kételyeket idéznek fel. Aligha sikerül...

Hatalmas, pompás utazásra visz ez az öt kötet időben, térben, kultúrákban és az azokat éltető társadalmakban. Az enciklopédia talán nem igazán találó minősítésük, viszont kétségtelenül bámulatra és főként megismerésre méltó kincsestárak, amelyeket bármikor, bárhol jó felütni, s akár módszeresen, akár csak tallózgatva gyönyörködni bennük.

Az internet világában jó kérdés, hogy minek az ilyen, kötetbe rendezett gyűjtemények, hiszen ott a képernyő. A köteteknek azonban fontos előnyeik vannak. Legfőképpen, hogy nagy hozzáértéssel készített válogatást kínálnak, amely elénk állítja a stílus (irányzat, korszak), a művészeti iskola lényegét, fejlődését, a legjellemzőbb vonásait, mindenkori élvonalát, emblematikus alkotóit. S akár tanulmányozni, akár élvezni akarjuk az alkotásokat, jobban érvényesülnek így együtt a kötetben, mint külön-külön levadászva a képernyőre, már ha egyáltalán így megtalálnánk őket. Joggal mondható tehát, hogy a Vince Kiadó gyönyörű új sorozatának intellektuális és esztétikai értékét nemhogy csökkentenék, hanem sokkal inkább emelik az internetkorszak adottságai, fontosabbá teszik mindazt, amit e kötetek kínálnak nekünk.

Dr. O. P.

Magyar Bankszövetség
E-hírlevél

Az MBSZ által 1991-ben alapított

jogutód kiadványa

X. évfolyam 7. szám

2010. július

A Magyar Bankszövetség megbízásából kiadja a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.,
felelős kiadó: Dr. Tóth Judit
az NBK vezérigazgatója.

Felelős szerkesztő: Kaposy Zsuzsanna
A szerkesztőség (posta)címe: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4.
Tel: 224-0700
Telefax: 201-1330
E-mail és/vagy feliratkozás a terjesztési listára: e-hirlevel@bankarkepzo.hu